Már sokszor észrevettem
magamon, hogy jobban szeretem az ünnepek előtti időszakokat, a készülést, a
várakozást. Az ünnepnapok olyan gyorsan elszáguldanak, pillanatok alatt tova
repülnek.
Kinek mit jelent a húsvét?
Magánügy, vagy talán nem is az?
Egész életünkben törekszünk
valamire. Céljainkat vagy elérjük, vagy sem. Kin múlik?
Az ember már nem is tudja.
Nehéz mostanság lelkesedni tudó felnőtteket találni. Lassan, de biztosan bedarál
a hétköznap, és hihetetlennek tűnik, hogy valaki egymaga is el tud indítani egy
jó folyamatot. Pedig lehetséges.
Milyen nyomot hagyunk
magunk után? Mi marad az emberekben rólunk?
Kiigazodhatatlan hálóval
sző be bennünket a világ, a környezetünk történései. Bogozzuk, válogatjuk a
híreket, felháborodunk, értetlenkedünk, panaszkodunk.
Mégis a gombolyag közepén van
az, aki nem vigyáz. Beszövi a gyűlölet, visszavonhatatlanul eltakarja a sok
információ azt, aki nem vigyáz.
Azt mondják, az a gonosz ember,
aki szándékosan bánt, vagy arra biztat másokat.
Irving Sarnoff így fogalmaz:
„Gonoszt tesz, aki tudásánál rosszabbul cselekszik.”
Mi határozza meg
tetteinket, viselkedésünket? Más tettéről mindig van vélemény, ítélet.
Az ember tudja, ő soha nem
tenne ilyet, vagy olyat. Vele nem történne meg ez vagy az. Vele nem tehetné meg
ezt vagy azt senki.
„ A magunk köré vont énvédő
páncél mögött azt képzeljük, tisztességünk bárhogyan próbára tehető, mi átlagon
felül helyt fogunk állni. Mivel személy szerinti kikezdhetetlenségünkről meg
vagyunk győződve, túl gyakran tekintünk a csillagokra, noha nem ártana néha a
lábunk elé néznünk, és észre vennünk, mennyire csúszós a lejtő, amelyen járunk.”
– mondja Philip Zimbardo.
Hinnünk kell, hogy mindig
van más út, egy jobb, lehet választani. Nem kell elfogadni azt, ami nem jó.
Egyszerűbb persze, de azért, ha meg lehet változtatni, inkább tegyük meg.
Amikor elgondolkozom azon,
mit jelent egy ünnep, általában elborzadok. Változik minden, de nem szabad, hogy
csak nap legyen, amikor nem kell dolgozni, suliba menni.
Az emberek nem értettek meg
valakit, aki szeretettel, megértéssel közeledett feléjük. Azt akarta, hogy ne
öljenek, ne bántsák egymást. Önzetlenül, minden hátsó szándék nélkül tette,
amit tett. Nem hittek neki. Megbüntették, és amikor nem állt be a sorba, nem hazudott
sem magának, sem másoknak, kínok között kellett meghalnia.
Tanultunk belőle? Nem, mert
azóta már olyan sokszor megtörtént mindez, másként, másokkal.
Minden évben van húsvét, és
minden évben emlékezünk az okára. Akkor miért is ismétlődnek meg a dolgok?
Ha azt mondom, tanulni
kell, és tilos butának maradni, akkor nem túloztam.
Nem gondolhatjuk azt, hogy
ráfordított munka nélkül is tudunk értéket teremteni, hogy szeretet nélkül is
létezik jó élet.
Higgyünk abban, hogy a
húsvét megtanítja nekünk mindezt, és tanuljunk, értsük meg a lényeget. Nem kellenek
a hangzatos szövegek, mert eltakarják az igazat.
Azt, amitől a lábnyomunk
nem mások eltiprását jelzi, hanem valami jót. Amitől az embernek könnybe lábad
a szeme, ha rá gondol, mert emlékeiben mélyen beleivódtak gondolatai, szavai, szemének
csillogása, gyönyörű lelke.
M
Fotó: Scháling Anita
Fotó: Scháling Anita
