Sok-sok évvel ezelőtt, már nem is tudom, mikor, egy álmodozó
szemű kisfiú elsős lett iskolánkban.
Érdekelte a zene, a művészetek, s magával ragadta az a sok
minden szép, melyet évről évre felfedezett maga körül.
Először az ütőhangszerek birodalmába lépett be, majd a
zongora hangjaival ismerkedett meg.
Nyitott, tiszta lelkű, érdeklődő és szorgalmas tanítvány
volt. Halk szavú, olykor félénk, gyakran izgulós növendékből lassan magabiztos,
tanulni vágyó diák vált.
A művészettörténet, a muzsika szerves része lett életének.
Játékában érezhető minden jó tulajdonsága. Igaz, mély, őszinte hite, a benne
rejlő szeretet, a tudás iránti vágya a hallgatóra is hatással van.
Már régen nem jár iskolánkba, azóta tovább lépett. Elvitte
magával a művészetek iránti szeretetét, azt a tudást, melyet közösen
derítettünk fel, az érdeklődését, akaratát, igyekezetét.
Pannonhalmán tanul. Zongorázik, mellette orgonál. Szerencsére
felismerték tehetségét, és elszántságát. A Szent Márton Bazilikában koncerteket
adnak, s ő azon a mesés hangszeren játszhat.
9. évfolyamtól beiratkozott az Egyházzenei Szakközépiskolába
is, melyet a Pannonhalmi Bencés Gimnáziummal párhuzamosan végez kitűnő
eredménnyel. A zeneiskolában félévtől ösztöndíjat kapott a kitűnő
bizonyítványáért.
Céljai vannak, nemes céljai, és egészen biztosan tudom, el
is fogja érni. Szeretne Budapesten kántor vizsgát tenni, és egyetemi
tanulmányokat végezni.
Remélem, hallhatjuk orgona játékát községünkben is. Remélem,
kapva kapnak utána azok, akiknek kezében van a lehetőség, és a helyben lévő orgonát
a rendelkezésére bocsátják.
Szülei támogatják őt mindenben. Családjukban fontossá vált a
zene, és Máté által része lett életüknek a koncertre járás, a muzsika.
Büszke vagyok rá, igen büszke vagyok. Legyetek ti is azok!
A fiatalokban rejlik a jövő, tartsuk őket itt, falunkban! Ne
hagyjuk, hogy mások profitáljanak abból, amely nekünk adatik meg.
Ez a fiú ide született, hozzánk. Valamiért ide küldte az ég.
Én már sejtem, miért.
Örüljünk, hogy községünkben számtalan ilyen gyermek nő fel.
Ne veszítsük el őket, tanuló éveik után hívjuk őket vissza! Ne hagyjuk, hogy
elmenjenek, mert nálunk nincs jövőjük. Kell, hogy legyen, de ezt a mostani
felnőtteknek kell megteremteni.
A kertben álló hatalmas diófát is nagyszüleink, dédszüleink
ültették. Számukra csak egy picinyke fácska volt, s nem lehetett tudni,
mekkorává növi ki magát. Ma, mi már látjuk, s mi ülhetünk ki a forró nyári
napokon alá, hogy oltalmat nyújtó lombkoronája alatt olvashassunk,
beszélgethessünk.
A ma elültetett fák sok-sok év múlva adnak árnyékot, de ha
nem ültetjük el őket, unokáinkat halálra perzseli a Nap sugara.
Kívánom, hogy Máté elérje céljait, és boldog vagyok, hogy én
vagyok az egyik tanára, aki része lettem tanulmányainak.
M
Fotó: Scháling Anita
