Békefi Ernőről minden évben megemlékezünk május utolsó péntekén.
Neve mindannyiunk számára ismert. Az iskola 1990 óta viseli ezt a
nevet.
Régóta foglalkoztat, hogy mit lehet tudni az életéről, magáról az
emberről, a tanítóról, a zenészről, arról a személyről, aki megírta Liszt
Ferenc őseinek történetét.
1894. január 1-én született Romándon. Számomra nem sok mindent
jelentett ez a településnév egészen addig, amíg a két hete szombaton nem jártam
ott.
Képzeljetek el egy tündéri pici falucskát, ahol néhány utca
található, de minden van, amire embernek szüksége lehet. Legfőképpen békesség,
csend, nyugalom és nagyon kedves emberek.
Láttam azt a házat, ahol élt Békefi Ernő gyermekkorában, azt a
templomot, ahol megkeresztelték, jártam azokon az utakon, melyeken ő is járt.
A bácsik és nénik csillogó szemmel, hatalmas tisztelettel és
szeretettel beszéltek nekem családjáról, Békefi Elemérről, aki számukra olyan,
mint nekünk testvére, Békefi Ernő.
Színjátszókört, énekkart, zenekart alapítottak és vezettek,
szigorral, és következetességgel tanítottak, és maguk is jó zenészek voltak.
A házak között találtam olyanokat, melyek hasonlítanak még szerencsére
nálunk is fellelhető épületekre. Igaz, itt már csak egy ilyen van, de láttam a
tűzfal tetején kis bemélyedésben álló aprócska Mária szobrot, hallottam sváb
ételekről, melyeket én is ismerek, és főzni is szoktam őket.
Békefi Ernő ebben a kis falucskában járt elemi iskolába, itt élt
édesapjával, a szintén itt született, Friedmann Antallal, és Bognár
Júliannával, édesanyjával. Apukája esténként kiült a nádfedeles, díszes fa ablakokkal
ellátott tanítói lakás tornácára, és elszívott egy pipa dohányt. Átgondolta,
mit tett aznap, és mit kell másnap megtanítania.
Gyermekei olykor felszaladtak a falu szélén található dombocskára,
magukkal vitték tárogatójukat, és fújták rajta a szebbnél szebb népdalokat. A
falu lakosai nagy élvezettel hallgatták játékukat, s még ma is emlékeznek
ezekre a pillanatokra.
1912-ben vállalt tanítói állást Békefi Ernő Rajkán. Október 1-étől
kezdett el itt dolgozni. Aztán közbeszólt a háború, 1920-ban jött vissza a
fogságból.
Kántortanító volt, ami azt jelenti, hogy nem csak tanított, de a
katolikus templomban orgonált, betanította a zenedarabokat, énekeket, melyeket
a szertartásokon előadtak.
Felesége Kohnlechner Mária lett, róla is láthattok képet, amikor
bejöttök az iskolába.
Romándon már nincs általános iskola. Áll még az épület, de én már
csak az összepakolt termeket találhattam meg. Ebből is kiderült számomra, hogy
egy nagyon jól felszerelt, hozzáértéssel vezetett, jó iskola zárta be kapuit.
Szomorú látvány volt, összeszorult a szívem, amikor a falon még
megláttam néhány rajzot, melyet az egykor odajáró gyerekek készítettek.
Arra gondoltam: nem akarom, hogy a sok párhuzam között ebben is
legyen hasonlóság a két falu között.
Románd nincs túl közel hozzánk, s akkoriban, amikor az 1900-as évek
elejét írták még ennél is messzebb volt. A tavalyi esztendőig nem is volt
semmilyen kapcsolatom ezzel a községgel. Szeptemberben ismerkedtem meg
valakivel, aki ebből a faluból származik, és akinek hálás köszönetemet fejezem
ki azért, mert lehetővé tette, hogy eltöltsek néhány órát ezen a helyen, és
beszélgethessek az ott élő emberekkel, s hogy magam is megérezhessem, milyen
helyről érkezett hozzánk Békefi Ernő.
Gansberger Mónika kollégámról beszélek. Köszönök mindent Neked Móni.
Békefi Ernő békés, és vidám gyermekkort élhetett meg. Édesapjától
tanulhatott meg írni és olvasni, tőle kapta a zenét, mint fegyvert, melyet úgy
használhat, hogy nem bánt vele az ég világon senkit.
A zenét, mely átsegítette őt is, és bennünket is a nehéz időkön, mely
összehozza az embereket, mely vidámságot csempész a hétköznapokba, mely nem
hagyja, hogy megkeseredjünk, nem engedi, hogy a lelkünk megöregedjen, mely
szórakoztat, művel, tanít, és jelen van minden napunkon.
Békefi Ernő ránk hagyta örökségét, a mi feladatunk tovább vinni,
ápolni, aktualizálni és átadni minden gyermeknek, idegennek akit erre vezet a sors.
M
kép: https://hu.pinterest.com/docyuna/mila-marquis/
