Lábnyomok

Már sokszor észrevettem magamon, hogy jobban szeretem az ünnepek előtti időszakokat, a készülést, a várakozást. Az ünnepnapok olyan gyorsan elszáguldanak, pillanatok alatt tova repülnek.

Kinek mit jelent a húsvét? Magánügy, vagy talán nem is az?

Egész életünkben törekszünk valamire. Céljainkat vagy elérjük, vagy sem. Kin múlik?

Az ember már nem is tudja. Nehéz mostanság lelkesedni tudó felnőtteket találni. Lassan, de biztosan bedarál a hétköznap, és hihetetlennek tűnik, hogy valaki egymaga is el tud indítani egy jó folyamatot. Pedig lehetséges.

Milyen nyomot hagyunk magunk után? Mi marad az emberekben rólunk?

Kiigazodhatatlan hálóval sző be bennünket a világ, a környezetünk történései. Bogozzuk, válogatjuk a híreket, felháborodunk, értetlenkedünk, panaszkodunk.

Mégis a gombolyag közepén van az, aki nem vigyáz. Beszövi a gyűlölet, visszavonhatatlanul eltakarja a sok információ azt, aki nem vigyáz.

Azt mondják, az a gonosz ember, aki szándékosan bánt, vagy arra biztat másokat.

Irving Sarnoff így fogalmaz: „Gonoszt tesz, aki tudásánál rosszabbul cselekszik.”

Mi határozza meg tetteinket, viselkedésünket? Más tettéről mindig van vélemény, ítélet.

Az ember tudja, ő soha nem tenne ilyet, vagy olyat. Vele nem történne meg ez vagy az. Vele nem tehetné meg ezt vagy azt senki.

„ A magunk köré vont énvédő páncél mögött azt képzeljük, tisztességünk bárhogyan próbára tehető, mi átlagon felül helyt fogunk állni. Mivel személy szerinti kikezdhetetlenségünkről meg vagyunk győződve, túl gyakran tekintünk a csillagokra, noha nem ártana néha a lábunk elé néznünk, és észre vennünk, mennyire csúszós a lejtő, amelyen járunk.” – mondja Philip Zimbardo.

Hinnünk kell, hogy mindig van más út, egy jobb, lehet választani. Nem kell elfogadni azt, ami nem jó. Egyszerűbb persze, de azért, ha meg lehet változtatni, inkább tegyük meg.

Amikor elgondolkozom azon, mit jelent egy ünnep, általában elborzadok. Változik minden, de nem szabad, hogy csak nap legyen, amikor nem kell dolgozni, suliba menni.

Az emberek nem értettek meg valakit, aki szeretettel, megértéssel közeledett feléjük. Azt akarta, hogy ne öljenek, ne bántsák egymást. Önzetlenül, minden hátsó szándék nélkül tette, amit tett. Nem hittek neki. Megbüntették, és amikor nem állt be a sorba, nem hazudott sem magának, sem másoknak, kínok között kellett meghalnia.

Tanultunk belőle? Nem, mert azóta már olyan sokszor megtörtént mindez, másként, másokkal.

Minden évben van húsvét, és minden évben emlékezünk az okára. Akkor miért is ismétlődnek meg a dolgok?

Ha azt mondom, tanulni kell, és tilos butának maradni, akkor nem túloztam.

Nem gondolhatjuk azt, hogy ráfordított munka nélkül is tudunk értéket teremteni, hogy szeretet nélkül is létezik jó élet.

Higgyünk abban, hogy a húsvét megtanítja nekünk mindezt, és tanuljunk, értsük meg a lényeget. Nem kellenek a hangzatos szövegek, mert eltakarják az igazat.

Azt, amitől a lábnyomunk nem mások eltiprását jelzi, hanem valami jót. Amitől az embernek könnybe lábad a szeme, ha rá gondol, mert emlékeiben mélyen beleivódtak gondolatai, szavai, szemének csillogása, gyönyörű lelke.

https://www.youtube.com/watch?v=0wOlGJFkqic

M
Fotó: Scháling Anita

Error

Történt velem a napokban egy érdekes dolog. Leírom Nektek, mert úgy gondolom, elsikkad a hétköznapok gyorsan, felületesen megélt zakatolásában.

Állandóan ugyanazt halljuk. Napjaink nagy részében elönt bennünket a fáradtság, a kiégés, a szomorúság, az elégedetlenség. Időnk computerébe betápláltuk az adatokat, s az ezek figyelembe vételével mindent kidob az életünkből, amely nem szükségszerű.

Errort ír ki a szerkezet, ha megállunk csodálkozni, ha mosolygunk, ha örülünk valaminek, ha szeretünk. Számára értelmezhetetlen az ilyesmi, mert azok a kritériumok, melyeket adtunk neki, hogy döntsön, nem engedélyezik ezeket a tényezőket. Velük összeomlana a jól felépített, logikusan működő gép.

Azt mondják, a boldogság nem létezik, csak boldog pillanatok vannak. Nos, számomra egy egész sor ilyen pillanat adódott természetesen a gyermekek által is.

Megtapasztalhattam milyen az, amikor a képen látható idézet beteljesedik, ha valahogy megtörténik az, amit nagyon szeretnénk.

Megélhettem azt, hogy az út is lehet vidám, érdekes, bár kisebb-nagyobb problémák adódnak, de meg tudom oldani őket. Mi történik akkor, ha a gyerekek megértik, mit kellene tenniük, és hogyan, s azt meg is teszik. Milyen lesz valami, amin többen dolgoznak, lelkesedéssel, szívvel-lélekkel akarják azt.

Amikor benne vagyok valamiben, amelyről tudom, hogy jó, és úgy kell lennie, és az a valami attól lett jó, hogy megcsináltam, elértem, és sikerült, az felemelő érzés.

Látni, hogy együtt örül minden résztvevő, de nem azért, mert tapsot kapott, hanem azért, mert mélyen legbelül tudja, hogy mit tett, tudja, hogy az jó, és tudja, hogy mindent megtett, amit csak tudott. Annak jelentősége van, és észre kell venni.

Nem baj, ha nem érti más, nem baj, ha nem érzi más a különbséget, vagy éppen nem akarja érezni, mert az rossz lenne neki, és az sem baj, ha nem tud róla mindenki.

Egy a lényeg, hogy létezik, és hogy ki lehet bátran jelenteni, hogy nem lehet megszűntetni, nem lehet kiírtani, mert még ott van a lelkekben, ott van a szívekben. A gyermekekében biztosan állíthatom, hogy ott van.

Örülök, mert ez ad energiát, erőt a folytatásra, és főleg segít abban, hogy elviselhetőbbek legyenek azok a helyzetek, amikor ezek nem valósulnak meg, mert a szív, a lelkesedés, a hozzáértés, a jóakarat kicsit kiköltözik az emberekből.

A legjobb ebben az egészben az, hogy mindenkinek adott a választás. Ki mit akar, aszerint dönt. Ott lehet mindkét helyzetben, ha figyel, és ha tudja, hogy hogyan szeretne élni, akkor pontosan megállapíthatja, melyiket akarja. Csak egy bibi van. Utána már nincs mit tenni.

A képecske… ez az egy mondat kimagyarázható, ezerféleképpen, cáfolható, jelentéktelennek mondható, de nincs érelme. Error. Kinek lenne az jó? Senkinek, mert nem jó most sem senkinek. Csak nehéz bevallani, hogy elkanyarodtunk attól az úttól, amelyen mennünk kellene.

Hát kérem, vissza lehet kanyarodni. Újratervezés, egy nagy kanyar, és minden jobb lehet. Persze ahhoz meg kell nyomni azt a bizonyos gombot, ami lehet, hogy naaaagyon nehéz lenne, és be kellene vallani magunknak is, hogy a gépbe táplált adatok félrevezetnek, rossz irányba visznek. A gép csak azt teszi, amit mi kérünk tőle. 

M

Kép  forrása: https://www.facebook.com/169851043101777/photos/a.488527334567478.1073741827.169851043101777/971790422907831/?type=3&theater 

Hóvirág

Ez a pici hóvirág számomra mindig a nőnapot fogja jelképezni. Amikor még szedhettük őket, és néha mi lányok is kaptunk belőle.

Olyan sok érzést vált ki belőlem, és talán még több gondolatot.

Tartsuk ezt a napot, vagy sem? Milyen volt nőnek lenni régen, és ma milyen? Van különbség, vagy nincs?

Kimondhatom-e, hogy nem jó nőnek lenni, s lehetek-e elég bátor ahhoz, hogy leírjam, nem jó férfinak sem lenni, mert nem jó embernek lenni.

Nehéz embernek lenni ott, ahol nincs tisztelet, ahol nincs szeretet, ahol attól tartunk, hogy bántanak bennünket. Nem jó ott, ahol félnünk kell, ha kimondunk valamit, ahol tudjuk, nem fogjuk kitalálni sem, hogy ki akar éppen rosszat nekünk.

Nem jó ott élni, ahol érezzük a hátunkon, hogy a másik kigúnyol bennünket, és nem jó ott létezni, ahol a durvaság, a kiszolgáltatottság lételeme napjainknak.

Ha el kell titkolnunk az ötleteinket, mert mások erre vadásznak, ha nem lehetünk önmagunk, nem lelkesedhetünk valamiért, nem lehetünk őszinték.

Nem választhatjuk szét a nemeket, hiszen együtt érünk valamit. Együtt tudnánk megváltoztatni a világot. Az internet tele van segélykiáltásokkal. Az a sok idézet, rövid, burkolt panasz, a sok fájdalom, amelyet már nem tudnak az emberek magukban tartani, s valahogy úgy érzik, ki kell mondani, ha nem is saját szavaikkal.

Naponta olvashatunk javaslatokat, tanításokat, hogyan tovább, mit tegyünk, de egyik sem ér egy fabatkát sem, ha az ember nem jön rá a lényegre. Az irigykedés, az acsarkodás, a hazudozás megmérgez mindenkit. S ha ezek a tulajdonságok netán még erényekké kovácsolódnak össze, ott a hóvirágocska hiába nyílik nőnapra, ott hiába szólnak zengzetes szónoklatok a nők fontosságáról, és szükségességéről.

Úgy nem érdemes nőnapot tartani, nincs értelme kifejezni azokat a gondolatokat, amelyekkel nem értünk egyet. Nem kell mézes-mázas körítés ahhoz, ami nem is létezik a többi napon.

De ne feledjétek, a férfi annyira férfi, amennyire a nő, nő tud lenni mellette. S ez nem csak a házasságokra vonatkozik. S nem kell abban reménykedni, hogy a nők annyira ostobák, hogy nem tudják, nem érzik azt, mit gondolnak róluk a férfiak legbelül. 

Nem érdemes egymásra mutogatni, ki miatt van ez így. Felesleges. Nem ez a megoldás. Nem mástól kell várni, hogy jobb legyen. Magunknak a pici környezetünkben kell tenni érte. Nem nagy dolgok ezek, csak át kell gondolni, és aszerint élni. Juj, ez mégis nagyon nehéz.

Ha nem próbáljuk meg, akkor marad a panaszkodás, és a szenvedés. Pillanatnyilag lehet, hogy jó érzés, ha az utált emberről jó rosszakat mondunk, mindegy, hogy igaz, vagy sem, lehet, hogy még boldogságot is érezhet az, aki megakadályoz valami jót, csak azért, mert azt valaki olyan tenné, akit ő gyűlöl. Lehet, de ezek az „apró örömök” rendkívüli ürességet, boldogtalanságot hoznak magukkal, melyek rátelepednek az emberre, beleszövik magukat a test minden egyes milliméterébe és lassan elpusztítják a lelket, s nem marad utána semmi a világon.

Segítsük egymást, hogy emberek tudjunk maradni, vegyük észre, hogy a szétosztott szeretet – legyen az akármilyen kevés is – bennünket tesz többé. Lássunk át a kis önös érdekeken, s ne hagyjuk, hogy a hatalom szeretete elfeledtesse velünk a szeretet hatalmát.

Az anyukák nevelnek férfit fiaikból, az apukák mutatnak példát hozzá, a családban jelen lévő beidegződések, eszmék, elvek segítenek, vagy hátráltatnak abban, hogy egy férfi mit gondol, mit érez egy nőről.

Nem megy külön-külön. Mindenki kell ahhoz, hogy élhető, szép, szolid, biztonságos, erőt adó környezetben tudjunk élni. 

Minden napra lehet mondani, hogy ez amerikai, az meg a régi rendszerből való… s minden igaz is, de ez jelent valamit? Nem. Nem fontos. Az a fontos, hogy ha ezen a napon csak egy ember gondolkodik el azon, hogy számára mit jelent a nő, az ő életében milyen hatással voltak rá a nők, akkor már megéri a március 8-át a naptárba jegyezni.

Egy őszinte mosoly, egy kedves szó, mely szívből jön sokkal többet ér mindennél. Nem kerül semmibe, de megfizethetetlen. Használjátok, mert a tiétek, bármikor elővehetitek. Férfi és nő egyaránt alkalmazhatja. 

S van még egy fontos összetevő. A remény. Mindig van remény, ne feledjétek, mindenkiben ott van a jó, csak elő kell valahogy hozni. Szép feladat.

M

Fotó: Scháling Anita