2015. október 29., csütörtök

Szabó Magda: Születésnap


„Én az Eperjes Benjámin utcában születtem- írta gondolatban Bori-, és abban az undok, hosszúkás, háromemeletes házban lakom, ahol Eperjes Benjámin élt, s amelynek anyukám a házfelügyelője. Apukám is ebben az utcában dolgozik, ez a vonala. (Apukám trolivezető.)”

Ezekkel a sorokkal kezdi gondolatban Illés Bori az éppen aktuális dolgozatát. Nem tudja eldönteni, mit írjon. Az igazat? Az olyan uncsi. Találjon ki egy izgalmasabb történetet? Az hosszú időben telik.

A kislány alig várja a 14. születésnapját, mert úgy gondolja, az egy mérföldkő az ember életében. Onnantól fogva, hogy betöltötte a 14. életévét, mindenki felnőttként kezeli.

Csakhogy ez nem teljesen így történik.

Borinak rá kell jönnie, hogy a 14 is csak egy szám, ahogy a 18 és a többi. Nem attól lesz valaki felnőtt, és nem akkor fogják felnőttként kezelni, ha betölt egy bizonyos kort.  Sajnos nem kis megpróbáltatáson kell átmennie, hogy ezt megértse.

Minden álma egy kék ruha, hogy csinos lehessen, hogy megtalálhassa az ő Rudolfját. Olyan akar lenni, mint a legjobb barátnője, Auer Szilvia, aki már gimnazista és komoly udvarlója van. Vajon olyan-e Szilvia, amilyennek Bori elképzeli?

Tényleg fontos az a bizonyos kék ruha?

Egy fantasztikusan meseszép regény Szabó Magdától.

Nekem nagyon tetszett. Remélem másnak is tetszeni fog.

moly 

V

képek forrása: http://s04.static.libri.hu/cover/9c/e/681569_5.jpg, http://www.szabomagdaiskola.hu/img/picture/540/szabo-magda-foto2.jpg

2015. október 22., csütörtök

Elizabeth Gaskell: Észak és dél

Jane Austen és a Bronte nővérek mellett nem szabad megfeledkezni Elizabeth Gaskell munkásságáról se. (2007-ig egy regénye se jelent meg magyarul… )


Egyik regénye az Észak és dél, mely főként a 19. századi Angliának a megosztottságát igyekszik elénk tárni. Délen, az olykor paradicsomi hangulatot megidéző, békés Helstone, ahol főhősnőnk, Margaret Hale született és nevelkedett. Éppen hazatér londoni kalandjáról, mikor megtudja, hogy el kell hagynia családjával az otthonát. Aggodalommal telve kelnek útra, hogy megismerhessék a zord, füstös, északi Miltont. A két rész teljesen különbözik egymástól. Milton egy iparváros, ahol tulajdonosok és munkásemberek élik hétköznapi életüket. Teljes képet kaphatunk arról, hol kezdődött az egész iparosodás, hol indult meg a technikai fejlődés. Mindenki azt gondolná, ha ipar van Miltonban, a gazdagság melegágya, modern hely. Minden frankó. Épp ellenkezőleg. A szegénység hatalmas méreteket ölt, a tulajdonosok igyekeznek minél több bevételt szerezni, tartani a fejlődést. Közben szennyezik a környezetet, az emberek sorra megbetegednek. Észak maga a földi pokol. Margaret igyekszik megismerni a miltoni emberek gondolkodásmódját, lépést tartani az eseményekkel, hiszen neki teljesen új ez a világ. Itt ismerkedik meg Mr. Thornton-nal, akivel kezdetben sokat vitatkozik, mert teljesen más nézeteik vannak a világról.


Vajon sikerül a Hale családnak beilleszkedni a miltoni életbe?
A regényből egy négy részes mini sorozat is készült a BBC közreműködésével.

Előzetes magyarul az első részhez

Kedvenc összeállításom a zenékből:


Egy szuper blogbejegyzés itt


V

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/13/08/a9/1308a9151be9b0aa683e2a653123d8b9.jpg

2015. október 18., vasárnap

Antonius Mijsbergh


Hollandiában született  1952-ben. Tanulmányait szintén Hollandiában végezte a Művészeti Főiskolán. Majd Ausztriába költözött, itt él, és alkot.
Számos szimpóziumon, csoportos kiállításon vett részt, de kerültek megrendezésre egyéni tárlatai.

Egyéni tárlatok:
Utrecht
Beograd
Siena

Csoportos bemutatók:
Central Museum Utrecht
Slot Zeist
Meudon Park, Brussel
Shimoneseki, Yamaguchi


Szimpóziumok:
1982, 1984, 1988 Nemzetközi Szobrászati Szimpózium Lindabrunn
1983  Nemzetközi Szobrászati Szimpózium Villány
1983 Forma Viva Portorozs
1983 Shimonoseki Yamagichi
1992 A Három Ország I. Nemzetközi Szobrászati Szimpóziuma, Oroszvár

G

2015. október 14., szerda

Amikor egy koncert erőt ad

Tegnap ebben az őszi, szűnni nem akaró esőben átsétáltunk a Faluházba, hogy ott részt vegyünk a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjén. Végre sikerült. A legkisebbeken kívül minden tanulónk ott lehetett ezen az eseményen.

Előre megbeszéltük az ének és a szolfézs órákon, hogyan kell viselkedni egy komolyzenei koncerten. A tanulók tudták, mire számíthatnak, és mikor mit kell tenniük.

A zenekar már elhelyezkedett, behangolt. A színpad megtelt vonósokkal, akik kedvesen, mosolygósan foglalták el helyüket. Nem foglalkoztak azzal sem, hogy a székeik karfái zavarták őket a játékban, ahogy az sem, hogy egy kis községben, gyermekeknek zenélnek. A színvonal mindenkinek jár, és ezt mi értékeltük is.

Az előadást összekötő szöveg kísérte, mely egyszerűen, kulturáltan, gyermekekhez szólóan elmondta, mit hallhatunk.

Büszkék lehetünk a tanítványainkra, mert a megbeszélt módon nézték végig a koncertet, és ezzel örömet okoztak az előadóknak is, akik a végén meg is dicsérték őket. Gondolhatnánk, mi sem természetesebb annál, mint hogy egy ilyen eseményen a közönség tudja, mit kell tenni. Nos, ez nem így van. Számtalan hangversenyen vettünk már részt, ahol zavart bennünket a beszélgetés, a mobilozás, vagy egyéb más hangoskodás.

A mi tanulóink évek óta járnak koncertekre, és tudják, mi a „divat” és mi a „menő” egy ilyen koncerten. Igen, szándékosan használtam ezt a két szót, mert szerintem pontosan ezek a kifejezések hordozzák magukban a legjobban azt, amire nevelni akarom őket.
Menő az, ha valaki kulturáltan viselkedik, divatos az, aki szerényen, de ízlésesen öltözik fel ilyenkor, hogy megkülönböztesse ezt a napot a többitől.

A koncert műsorában ismert és kevésbé ismert zeneművek szerepeltek. Corelli, Haydn, Britten, Bartók művei csendültek fel remek előadásban. A termet betöltötte a vonósok hangja, és a fülünktől a szívünkig ért a mondanivaló.

Bár a téma a zenekar fejlődése, kialakulása volt, a muzsikák mégis sok más mellékhatással bírtak. Ezek a mellékhatások hasznosak, és úgymond adnak valami pluszt, amelyre csak a zenészek által képes egy kottába jegyzett gondolat.

Még sokáig fogunk beszélgetni erről az egy óráról, és felelevenítjük a hallottakat az órákon. A következő jövőre lesz, de már várjuk nagyon.
Lehet, hogy igazán az boldogul majd az életben, aki a ma „divatos” tudással rendelkezik, de egészen biztosan tudom, hogy boldog pillanatokból tevődik össze az életünk.

Boldog pillanatokból, melyek összeadódnak, melyekre később már alig emlékezünk, csak belénk épül. S lehet, hogy ez a koncert évek múlva már elhomályosul, de az ember nincstelen, ha nem szól benne a muzsika, boldogtalan, ha nincsenek örömteli emlékei, és fásult, megkeseredett felnőtté válik, ha nem ismeri fel maga körül a szépséget, ha nem értékeli az első látásra haszontalannak tűnő, de oly nagy jelentőséggel bíró csodákat, amelyek csak úgy elhaladnak mellettünk.

Örülök, hogy egy egész iskola részesült a tegnapi koncertben, és, hogy akkor, amikor már csak egyedül mondom, és írom, és emlegetem, hogy igen, fontos ez az egész, és mennyire az, akkor megélem azt az élményt, hogy mások is észreveszik, másoknak is lényeges az, ami nekem.

Mi az, amelyben a mi iskolánk egyedi, más kicsit, mint a többi? A zene. A zenetanulás, a számtalan pozitív mellékhatástól való félelem nélkül.

S ha valaki még most is azt állítja, hogy ez nem fontos, arra egy mosollyal tudok válaszolni. Hogy miért? Mert egyre többen tudják, hogy egy falu, egy iskola akkor élheti túl a sok történést, ha az emberek értéket képviselnek, adnak át az utódoknak, ha őrzik a kultúrájukat, mely a saját és az egyetemes kultúrából tevődik össze, s ha olyan értékeik vannak, amelyekkel csak ők rendelkeznek.
M
Fotó: Scháling Anita


2015. október 8., csütörtök

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen


Poirot kalandjai folytatódnak.

Először a nyomozó biztosan nem gondolt arra, mennyire kalandos útja lesz, mikor felszállt Isztambulban az Angliába tartó Orient expresszre. Pedig már az sem volt kis dolog, hogy egyáltalán találtak neki rajta helyet.

Egy amerikai fenyegető leveleket kap.


Mindenki gyanúsan viselkedik.

Végül megtörténik a váratlan. A havas tájakon száguldó vonaton meggyilkolnak valakit. Ki lehet a gyilkos?

Itt az ideje, hogy Hercule Poirot nyomozásba kezdjen.


Egy fantasztikus utazás, nemcsak vonaton utazóknak. Ezen az expresszen találkoznak különböző nemzetek, eltérő kultúrájú és vallású emberek. Valami elképesztően ravasz dolog sül ki az egészből. 

Senki se az, akinek kiadja magát.

(Imádom, hogy egy magyar házaspárral is megismerkedünk az események során!)

V

 http://www.luxorium.hu/News/2011/05/~/media/News/2011/05/Orient_express_4.ashx

2015. október 4., vasárnap

Hiroshi Koyama

Hiroshi Koyama 1955-ben született Kyotoban, majd 1987 óta Svédországban él és alkot.
Előbb építészetet tanult 1971-1976 között, majd pedig Kinzo Nishimura kőfaragó mester tanítványaként folytatta tanulmányait. Folyamatosan alkot, különböző díjakat nyert, jelen van a művészi életben, rendszeresen kerülnek megrendezésre magán kiállításai, illetve csoportos kiállítások társkiállítója, szimpóziumok résztvevője.

Hiroshi Koyama elsősorban Japánból származó, pontosabban Északkeleti Skane kőbányából származó fekete kővel dolgozik.
Mindjárt a munkássága elején rájött, hogy ez egy élethosszig tartó felfedezés lesz. Az egész, kérdése hogyan használjuk a szemünk a kezünk és gondolkodásunk, úgy hogy a kő segítségével felidézzük azt, ami időtlenül olvasható a felületen, felszínen.
A kő nem csak az idő időtlenségét vagy éppen mulandóságát idézi, ahogy a művész dolgozik, kontrasztot teremt: nyers-csiszolt, látható és láthatatlan, felületek és mélységek, vagy éppen megteremti a történelmi őskori és jelen közti ellentmondást a sötét és a világos által.
Munkáit erős csendes sűrített energia hatja át.

Ha mindennapi perspektívából nézzük, akkor munkái „egyszerű” gombok, ajtók, vasalók kikötők sorozata, de mégis azért ettől mindig többről van szó. Elvontak, korlátnok, összetettebb üzenettel bírnak.
Ilyen pl. a „Fekete lyuk” című sorozata, mely központi eleme egy fekete csiszolt kör, mintegy korona, mely körbe veszi az objektumot, és ez által egyszerre nyitja befelé és felfelé a teret. A szem gyorsan felfedezi, hogyan lehet egy színes fényforrásból tükröződés vagy éppen por.

Hiroshi Koyama munkássága során mindig azzal a ténnyel szembesül, hogy minél inkább kézzel foghatóbbá, közelivé próbálja teremteni a követ, az annál inkább megfejthetetlen. Hosszú kitartó türelmes munka kérdése, hogy sikerül-e megteremteni az egzisztenciális nehézség és könnyedség kontrasztját a kő által.  Munkája állandó keresés.
G

http://hiroshikoyama.com/biography/

2015. október 3., szombat

Ősz

Azt mondják, az ősz a világon talán Észak-Amerika vidékein a legszebb. Még sosem jártam arra, hogy személyesen is meggyőződhessek róla, de a hatalmas juhar erdők (állítólag a juharfa pompázik ilyenkor a legtöbb színben), és havas hegycsúcsok keveredése valóban olyan, mintha a természet egy rövid időszakban arra törekedne, egyszerre mutassa meg az összes létező színt, és árnyalatát.
Mivel nekem még nem volt lehetőségem ezt a tájat a fényképezőgépem lencséjén keresztül szemlélni, ezért most kicsit más tollával, vagyis lencséjével vagyok kénytelen ékeskedni. Itt a vénasszonyok nyara, úgyhogy érdemes még kihasználni ezt a kellemes időt, és jókat sétálgatni, közben akár még jókat fotózgatni is.
T

Kép forrása: https://juno.hu/magazin/wp-content/uploads/2014/09/oszi26.jpg