Tegnap ebben az őszi, szűnni nem akaró esőben átsétáltunk a
Faluházba, hogy ott részt vegyünk a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjén. Végre
sikerült. A legkisebbeken kívül minden tanulónk ott lehetett ezen az eseményen.
Előre megbeszéltük az ének és a szolfézs órákon, hogyan kell
viselkedni egy komolyzenei koncerten. A tanulók tudták, mire számíthatnak, és
mikor mit kell tenniük.
A zenekar már elhelyezkedett, behangolt. A színpad megtelt
vonósokkal, akik kedvesen, mosolygósan foglalták el helyüket. Nem foglalkoztak
azzal sem, hogy a székeik karfái zavarták őket a játékban, ahogy az sem, hogy
egy kis községben, gyermekeknek zenélnek. A színvonal mindenkinek jár, és ezt
mi értékeltük is.
Az előadást összekötő szöveg kísérte, mely egyszerűen,
kulturáltan, gyermekekhez szólóan elmondta, mit hallhatunk.
Büszkék lehetünk a tanítványainkra, mert a megbeszélt módon
nézték végig a koncertet, és ezzel örömet okoztak az előadóknak is, akik a
végén meg is dicsérték őket. Gondolhatnánk, mi sem természetesebb annál, mint
hogy egy ilyen eseményen a közönség tudja, mit kell tenni. Nos, ez nem így van.
Számtalan hangversenyen vettünk már részt, ahol zavart bennünket a beszélgetés,
a mobilozás, vagy egyéb más hangoskodás.
A mi tanulóink évek óta járnak koncertekre, és tudják, mi a „divat”
és mi a „menő” egy ilyen koncerten. Igen, szándékosan használtam ezt a két
szót, mert szerintem pontosan ezek a kifejezések hordozzák magukban a legjobban
azt, amire nevelni akarom őket.
Menő az, ha valaki kulturáltan viselkedik, divatos az, aki
szerényen, de ízlésesen öltözik fel ilyenkor, hogy megkülönböztesse ezt a napot
a többitől.
A koncert műsorában ismert és kevésbé ismert zeneművek
szerepeltek. Corelli, Haydn, Britten, Bartók művei csendültek fel remek
előadásban. A termet betöltötte a vonósok hangja, és a fülünktől a szívünkig
ért a mondanivaló.
Bár a téma a zenekar fejlődése, kialakulása volt, a muzsikák
mégis sok más mellékhatással bírtak. Ezek a mellékhatások hasznosak, és úgymond
adnak valami pluszt, amelyre csak a zenészek által képes egy kottába jegyzett
gondolat.
Még sokáig fogunk beszélgetni erről az egy óráról, és
felelevenítjük a hallottakat az órákon. A következő jövőre lesz, de már várjuk
nagyon.
Lehet, hogy igazán az boldogul majd az életben, aki a ma „divatos”
tudással rendelkezik, de egészen biztosan tudom, hogy boldog pillanatokból
tevődik össze az életünk.
Boldog pillanatokból, melyek összeadódnak, melyekre később
már alig emlékezünk, csak belénk épül. S lehet, hogy ez a koncert évek múlva
már elhomályosul, de az ember nincstelen, ha nem szól benne a muzsika,
boldogtalan, ha nincsenek örömteli emlékei, és fásult, megkeseredett felnőtté
válik, ha nem ismeri fel maga körül a szépséget, ha nem értékeli az első
látásra haszontalannak tűnő, de oly nagy jelentőséggel bíró csodákat, amelyek
csak úgy elhaladnak mellettünk.
Örülök, hogy egy egész iskola részesült a tegnapi
koncertben, és, hogy akkor, amikor már csak egyedül mondom, és írom, és
emlegetem, hogy igen, fontos ez az egész, és mennyire az, akkor megélem azt az
élményt, hogy mások is észreveszik, másoknak is lényeges az, ami nekem.
Mi az, amelyben a mi iskolánk egyedi, más kicsit, mint a
többi? A zene. A zenetanulás, a számtalan pozitív mellékhatástól való félelem
nélkül.
S ha valaki még most is azt állítja, hogy ez nem fontos, arra
egy mosollyal tudok válaszolni. Hogy miért? Mert egyre többen tudják, hogy egy
falu, egy iskola akkor élheti túl a sok történést, ha az emberek értéket
képviselnek, adnak át az utódoknak, ha őrzik a kultúrájukat, mely a saját és az
egyetemes kultúrából tevődik össze, s ha olyan értékeik vannak, amelyekkel csak
ők rendelkeznek.
M
Fotó: Scháling Anita
Minden álma egy kék ruha, hogy csinos lehessen, hogy
megtalálhassa az ő Rudolfját. Olyan akar lenni, mint a legjobb barátnője, Auer
Szilvia, aki már gimnazista és komoly udvarlója van. Vajon olyan-e Szilvia,
amilyennek Bori elképzeli?
