Ha őszinték akarunk lenni, sok esetben a második kifejezést
kellene beírni olyan sok gyermeknél a bizonyítványokba, ha a reagálásokat
vesszük figyelembe.
Született már számtalan értékelési mód, jegyekkel, szöveggel…
ha szöveggel, akkor adott szavakat tapasztottak rá a gyerekek teljesítményére,
vagy éppen adott mondatokból válogattak az őket értékelő tanárok.
Létezik iskola, ahol a tanárok maguk fogalmazzák meg, csak
annak a tanítványnak szánva az az évi teljesítményük értékelését, akár verses
formába téve.
S természetesen létezik a jegy, amely akár számmal, akár
betűvel ugyanazt jelenti.
A gyerekek egy részét felső tagozatra már nem is érdekli,
hogy hányast kap, annyi kudarc érte őket, hogy az átmentem kérdésre kapott
igenlő válasz után nem is hatja meg őket, hogy merre kunkorodik az a jegy.
Mások még az utolsó hetekben is írnak, felelnek, hogy meglegyen az ötös.
Aztán jön az évzáró, a biziosztás, mindenki megnézi a
beírtakat, és a kék, kemény fedeles könyvecske megy a fiókba.
Örök problémák ezek, az úgy nevezett jó és rossz tanuló
viselkedése, teljesítménye.
S itt jön be az újabb kérdés. Mi a nagyobb teljesítmény? Ha
egy tanuló hármast kap év végén, de azért irtózatosan megdolgozott, adottságai,
lehetőségeihez képest mindent megtett, vagy az, aki a „kisujjából” kirázta az
ötöst?
Tudjuk a választ, mégis elmaradnak a dicséretek. Az otthoni
dicséretek is.
Kap érte valami ajándékot, pénzt, bármit, örül neki a
gyerek. De mit kellene ilyenkor tenni? Milyen a jó dicséret. Hát elsősorban
őszinte, és hiteles, és minden attól függ, hogy milyen otthoni szokásokkal bír
a család. Egy biztos, kicsit ünnepelni is kell, és mindig azt kell ünnepelni,
ami jó, ami dicsérendő cselekedet, teljesítmény.
Ha büszkék vagyunk rájuk, ha értékeljük és elismerjük a
gyermekek munkáját, ha szavakban is kifejezzük, őszintén a főhajtásunkat, és
főleg, ha addig figyeltünk, és láttuk, mi mindenen mentek keresztül, akkor
biztosan tudjuk a megfelelő módot.
Hajtás, de minek? Egész évben hajtás, vagy egész évben tunyulás.
Van ilyen is, és olyan is. Meg kell felelni mindenkinek, mindenhol, minden
helyzetben. Számot kell adni naponta a tudásról, el kell viselni, hogyha
hibáznak, ha rontanak, ha figyelmetlenek, ha nem jut eszükbe valami. Mindennek
van következménye.
Pozitív következményeket gyűjtsünk, akár a képeslapokat,
vagy a bélyeget. Adjunk sok pozitív megerősítést, mert ezek nélkül nincs mivel
működjön a következő tanév. Persze az önbizalom is kacér népség, és nem szabad
eltúlozni, főleg hamis, megalapozatlan dicséretekkel.
Ha a gyerek szépen tanul, de bizony nem éppen a
legfegyelmezettebb? Nos, az akkor nem éppen a legfegyelmezettebb, pedig sokszor
a mondat első fele alárendelt a második felének. A fontossági sorrend nem
elhanyagolható.
Légy ember, jó gyerek, és tedd meg ami tőled telik. A jó
gyerek akkor is jó gyerek, ha nem állnak a sarkában és vegzálják egész nap,
hogy ezt ne tedd, azt ne tedd. A jóság belülről jön, belső késztetésből, nem
külső megfelelésből.
A bizonyítvány a felnőtteknek is szól, de csak a gyerek
tartja érte a hátát. Vessünk számot arról, segítettük-e, jól segítettük-e
gyermekeinket, mit tanítottunk nekik abban az évben emberségből, tiszteletből,
gondoljuk végig, mi mindenen mentek keresztül, és akkor fogjuk tudni, hogy mit
kell mondanunk, amikor elénk áll és oda nyomja az orrunk elé azt a kis kék
könyvecskét.
Mert igenis nem természetes a dicséretes, hanem szuper, és
bravó, a kettes is lehet ugyanilyen jó, ha nem a lustaság és a nem törődömség
miatt keletkezett.
Örüljünk együtt velük, és aztán hagyjuk őket pihenni, kicsit,
ahogy ők szeretnének, aztán pedig óvatosan, finoman terelgetve őket az értelmes
tevékenységek felé.
Ja, és oly értelmetlen azon rágódni, hogy milyen rossz is ez
az osztályozás, meg értékelés, mert hát van alternatíva? Van, de ahhoz el kell
költözni, máshol kell élni, és másképpen kell élni. Ha ez nem lehetséges, akkor
ez van, ezt kell szeretni, és ebből kihozni a legjobbat. Főleg a gyerek számára
a legjobbat. Mindig ennek kellene a fő célnak lenni, a gyerek számára a
legjobb.
Milyen furcsa, hogy hány selfit látunk azért, mert valaki
úgy gondolja, jól néz ki, jó ruhája van, szépen kifestette magát… és milyen
borzasztóan kevés az ugyanilyen fotó azokról, akik a bizonyítványukkal
fényképezkedtek le, mert az milyen jó lett.
Még egy érdekes gondolat. Tudjuk-e vajon, hogy mondjuk idén
hányan kaptak kitűnő, jeles bizonyítványt, hány lány és fiú érettségizett le
fiataljaink közül rendkívül szuper módon, és tudjuk-e, hányan járnak
főiskolára, egyetemre, hányan szereztek szakmát idén,a mi gyermekeink közül?
Gratulálunk minden rajkai gyermeknek és fiatalnak.
Büszkék vagyunk Rátok, tartsatok ki, küzdjetek a
céljaitokért, mert eléritek, ha igazán akarjátok.
Nagy taps Nektek! Minden elismerésünk, vagy ahogy ma
mondják: BIG LIKE.
M
Fotó: Scháling Anita
