Nyár és unalom

Mit tegyen a gyerek, ha nyár van, ha szünet van. Egy, két hét alatt kipiheni magát, és már unatkozik. 

Sok gondot okozhat ez a tény a szülők számára. Ez a fotó számomra most azt jelenti, hogy itt a nyár, sok-sok óra, ott a gyermek, aki nem tudja, mit tegyen. Áll magában, és közben nő, fejlődne valami szép, valami jó felé, de ez csak akkor jön össze, ha megkapja a megfelelő táplálékot. 

Íme egy sereg ötlet, amely nem kerül sokba, és tényleg jó elfoglaltság. 

http://www.erdekesseg.hu/nyari-elfoglaltsagok/ 

http://www.erdekesseg.hu/diy-gyerekeknek/ 

Legyen szép ez a nyár, legyen pihentető, feltöltő, energiát adó, és értékes, hogy az úton ez a kis búzakalász tudja, merre kell mennie ahhoz, hogy kedves és szerethető maradjon mindvégig. 

Jó időtöltést mindenkinek! 

M

Fotó: Scháling Anita

A zene és a gyermekek

Ma néhány linket ajánlok Nektek, ahol olvashattok a zene fontosságáról gyermekkorban. Tudom, tudom, már megint ezzel jövök, de ha annyira fontos. Addig fogom mondani, amíg már olyan természetes lesz mindenki számára, mint ahogy mindenki tudja, hogy enni kell az embernek. 

No ez egy jó hasonlat, mert ott sem mindegy, hogy mit eszik az ember fia, lánya, de most ez nem téma. Inkább álljon itt néhány olvasmány erre a szép napra. 

Ahogyan ezen a fotón az évgyűrűk egymásra rakódnak, és lassan, de biztosan építik fel a fa törzsét, úgy épül be a zene minden hallott hangja az emberi agyba, a személyiségbe. S igazán csak akkor tudjuk meg, milyen munkát végzett, amikor alaposan megnézzük, és elgondolkodunk rajta. 

Már születés előtt is hall a pocaklakó. 

http://www.tatikazene.hu/doktar/tatizsak_cikkek/a_zene_fejleszto_hatasa.pdf 

http://www.babaszoba.hu/articles/baba/A_zene_es_hangok_elkepeszto_hatasa_a_gyermek_fejlodesere?aid=20150421141649 

“Az énekeket, mondókákat kísérő mozdulatok segítik összerendezni a gyermek mozgását, fejlesztik az egyensúly- és ritmusérzékét. Ezek a készségek a későbbi kognitív képességek alapját képezik” – hívja fel a figyelmet Mogyorós Vera. A zene nemcsak a mozgáskoordinációt, de a nyelvi fejlődést is pozitívan befolyásolja, mi több, a pszichológus elmondása szerint a diszlexia, a diszgráfia és a diszkalkulia kialakulására is ritkább a példa a zenei nevelésben részesült gyermekeknél.

http://babafalva.hu/szemelyiseg-es-kepessegfejleszto-hatasu-a-zenei-neveles/

A végére egy kis összefoglalás.

http://erkelamicegled.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=788410

Jó olvasást mindenkinek!

M

Fotó: Scháling Anita

A kő és az üveg játéka

Hogy stílusosan a nyár „feeling”- et idézzem, hoztam néhány érdekes szobrot. Semmi különös, csupán a kő és az üveg játéka, mégis azt hiszem, bármelyikünk szívesen elhelyezne egy ilyen „szobrocskát” a nappalijában. Tulajdonképpen nem is az eszmeisége érdekes, úgy gondolom, hanem inkább, ahogy a látszólag egymástól két nagyon távol álló anyag (a kő és az üveg) találkozik és asszociál egy teljesen váratlan élményre, gondolatsorra. Vagyis, ahogy átformálódik és új értelmet kap a két anyag kapcsolata.

Glass sculpture by Ben Young

Csodálják meg még több művét az honlapján:

http://brokenliquid.com/

G

A patak menyasszonyi fátyla

A mai fotókkal továbbra is azt szeretném megmutatni, hogy a víz milyen csodálatos átalakulásokon képes keresztülmenni, milyen fantasztikus világokat tud teremteni, amelyek kis kreatív látásmóddal és apró technikai trükkök segítségével mindannyiunk örömére láthatóvá válnak.

Korábban megmutatta, milyen, amikor súlytalanul úgy lebegünk, akár a világűrben. Múlt szombaton kővé dermesztettük, mintha szilárd gyémánt lenne.

Most pedig szeretném megmutatni, hogy akár a menyasszonyok ölti magára a menyasszonyok sejtelmes fátylát. Hogy miként teszi ezt?

Fényképezőgépünkkel „sokáig nézzük”, egészen sokáig, a környezet statikus, nem mozdul semmi, egyedül a folyó víz fut sebesen, így a víz dinamikájánál fogva menyasszonyi fátylat rajzol elénk.

T

http://www.onedoor.hu/2014/06/visszateres-retyezatba-lolaja-retyezat.html?m=1

Dicséretes vagy természetes

Ha őszinték akarunk lenni, sok esetben a második kifejezést kellene beírni olyan sok gyermeknél a bizonyítványokba, ha a reagálásokat vesszük figyelembe.

Született már számtalan értékelési mód, jegyekkel, szöveggel… ha szöveggel, akkor adott szavakat tapasztottak rá a gyerekek teljesítményére, vagy éppen adott mondatokból válogattak az őket értékelő tanárok.

Létezik iskola, ahol a tanárok maguk fogalmazzák meg, csak annak a tanítványnak szánva az az évi teljesítményük értékelését, akár verses formába téve.

S természetesen létezik a jegy, amely akár számmal, akár betűvel ugyanazt jelenti.

A gyerekek egy részét felső tagozatra már nem is érdekli, hogy hányast kap, annyi kudarc érte őket, hogy az átmentem kérdésre kapott igenlő válasz után nem is hatja meg őket, hogy merre kunkorodik az a jegy. Mások még az utolsó hetekben is írnak, felelnek, hogy meglegyen az ötös.

Aztán jön az évzáró, a biziosztás, mindenki megnézi a beírtakat, és a kék, kemény fedeles könyvecske megy a fiókba.

Örök problémák ezek, az úgy nevezett jó és rossz tanuló viselkedése, teljesítménye.

S itt jön be az újabb kérdés. Mi a nagyobb teljesítmény? Ha egy tanuló hármast kap év végén, de azért irtózatosan megdolgozott, adottságai, lehetőségeihez képest mindent megtett, vagy az, aki a „kisujjából” kirázta az ötöst?

Tudjuk a választ, mégis elmaradnak a dicséretek. Az otthoni dicséretek is.

Kap érte valami ajándékot, pénzt, bármit, örül neki a gyerek. De mit kellene ilyenkor tenni? Milyen a jó dicséret. Hát elsősorban őszinte, és hiteles, és minden attól függ, hogy milyen otthoni szokásokkal bír a család. Egy biztos, kicsit ünnepelni is kell, és mindig azt kell ünnepelni, ami jó, ami dicsérendő cselekedet, teljesítmény.

Ha büszkék vagyunk rájuk, ha értékeljük és elismerjük a gyermekek munkáját, ha szavakban is kifejezzük, őszintén a főhajtásunkat, és főleg, ha addig figyeltünk, és láttuk, mi mindenen mentek keresztül, akkor biztosan tudjuk a megfelelő módot.

Hajtás, de minek? Egész évben hajtás, vagy egész évben tunyulás. Van ilyen is, és olyan is. Meg kell felelni mindenkinek, mindenhol, minden helyzetben. Számot kell adni naponta a tudásról, el kell viselni, hogyha hibáznak, ha rontanak, ha figyelmetlenek, ha nem jut eszükbe valami. Mindennek van következménye.

Pozitív következményeket gyűjtsünk, akár a képeslapokat, vagy a bélyeget. Adjunk sok pozitív megerősítést, mert ezek nélkül nincs mivel működjön a következő tanév. Persze az önbizalom is kacér népség, és nem szabad eltúlozni, főleg hamis, megalapozatlan dicséretekkel.

Ha a gyerek szépen tanul, de bizony nem éppen a legfegyelmezettebb? Nos, az akkor nem éppen a legfegyelmezettebb, pedig sokszor a mondat első fele alárendelt a második felének. A fontossági sorrend nem elhanyagolható.

Légy ember, jó gyerek, és tedd meg ami tőled telik. A jó gyerek akkor is jó gyerek, ha nem állnak a sarkában és vegzálják egész nap, hogy ezt ne tedd, azt ne tedd. A jóság belülről jön, belső késztetésből, nem külső megfelelésből.

A bizonyítvány a felnőtteknek is szól, de csak a gyerek tartja érte a hátát. Vessünk számot arról, segítettük-e, jól segítettük-e gyermekeinket, mit tanítottunk nekik abban az évben emberségből, tiszteletből, gondoljuk végig, mi mindenen mentek keresztül, és akkor fogjuk tudni, hogy mit kell mondanunk, amikor elénk áll és oda nyomja az orrunk elé azt a kis kék könyvecskét.

Mert igenis nem természetes a dicséretes, hanem szuper, és bravó, a kettes is lehet ugyanilyen jó, ha nem a lustaság és a nem törődömség miatt keletkezett.

Örüljünk együtt velük, és aztán hagyjuk őket pihenni, kicsit, ahogy ők szeretnének, aztán pedig óvatosan, finoman terelgetve őket az értelmes tevékenységek felé.

Ja, és oly értelmetlen azon rágódni, hogy milyen rossz is ez az osztályozás, meg értékelés, mert hát van alternatíva? Van, de ahhoz el kell költözni, máshol kell élni, és másképpen kell élni. Ha ez nem lehetséges, akkor ez van, ezt kell szeretni, és ebből kihozni a legjobbat. Főleg a gyerek számára a legjobbat. Mindig ennek kellene a fő célnak lenni, a gyerek számára a legjobb.

Milyen furcsa, hogy hány selfit látunk azért, mert valaki úgy gondolja, jól néz ki, jó ruhája van, szépen kifestette magát… és milyen borzasztóan kevés az ugyanilyen fotó azokról, akik a bizonyítványukkal fényképezkedtek le, mert az milyen jó lett.

Még egy érdekes gondolat. Tudjuk-e vajon, hogy mondjuk idén hányan kaptak kitűnő, jeles bizonyítványt, hány lány és fiú érettségizett le fiataljaink közül rendkívül szuper módon, és tudjuk-e, hányan járnak főiskolára, egyetemre, hányan szereztek szakmát idén,a mi gyermekeink közül?  

Gratulálunk minden rajkai gyermeknek és fiatalnak.

Büszkék vagyunk Rátok, tartsatok ki, küzdjetek a céljaitokért, mert eléritek, ha igazán akarjátok.

Nagy taps Nektek! Minden elismerésünk, vagy ahogy ma mondják: BIG LIKE.

M  

Fotó: Scháling Anita

Mi vagyunk a természet

A mai csendes, nem túl forró vasárnapon szeretnék megint egy kis természet közeliséget csempészni a művészet górcsövén keresztül, egészen pontosan a fotóművészeten keresztül. Igaz ugyan, hogy a fotózás a szombati nap témája, de engedjék meg, hogy ezúttal kivételt tegyek. A fotózás is lehet művészet.

Érdekes túlexponált fotók játékát szeretném megmutatni, ahogy a fények és a természet keveredik az emberek arcán.

A fotósorozat címe: We Are Nature III

A művész pedig Christoffer Relander finn fotós.

A fotók érdekessége, hogy a művész nem photoshop-al éri el a kellő hatást, sőt, egyáltalán nem használ photoshop-ot.

G

http://designdautore.blogspot.it/2013/12/we-are-nature-le-foto-di-christoffer.html#.VYay0Pntmko

Türelem és a fotózás

Gyermekkoromban nyaranta sokszor dobáltuk egymást vizes lufikkal. Mikor elkezdtem fotózni első próbálkozásaim között volt, hogy egy kidurranó vizes lufit lencsevégre kaphassak. Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. A lufik igen hamar elfogytak, de egy értékelhető kép sem lett belőle.

Hogy miért is?

Mert ez nem olyan egyszerű, és nem elég hozzá egy egyszerű gép. Sok fényre, egy nagy tudású gépre van szükség, és nem kevés türelemre.

Azt hiszem, nálam a türelem még mindig hiányzik, és talán ez az egyik oka annak, hogy annyira csodálom Marton Gergő ilyen jellegű fotóit.

T

Kép forrása: http://www.fotobetyar.hu/durran-es-villan/ 

Marvel’s Agent Carter

Peggy Carter élete több szempontból is nehéz. A világháború alatt történt események és Amerika kapitány „halála” azóta is kísérti az ügynököt. Hivatali munkájában lenézik és semmibe veszik, egyedülálló nőként próbál meg átverekedni a mindennapok nehézségein.

Míg fel nem bukkan Howard Stark, aki megint balhéba keverte magát. Peggy az ő megbízatásából titkos küldetéseket hajt végre mit sem sejtve arról, hogy mi folyik a háttérben.

Az 1946-os New Yorkban a bűnözés sosem áll meg, Peggynek pedig több dolga van, mint valaha.

Az Amerika Kapitány című képregények és a nagy sikerű film Carter ügynökének kalandjait a Marvel egy mini sorozatban mutatja be.
Í

kép forrása: http://blogs-images.forbes.com/merrillbarr/files/2015/05/Agent-Carter.jpg

Nyári szünet

Elérkezett a gyermekek, diákok számára a várva várt nyári szünet.

A múlt héten már mindenki áhítozta ezeket a napokat.

Hogy teljen ez a ma még hosszúnak mondható időszak?

Sokan beosztják, megtervezik, mikor mit kell megtennie a gyerekeknek.

Ne unatkozzanak, és mindig legyen mit csinálni. No és tanulni is kell, mert akkor mindent elfelejtenek.

Nem fognak szeretni a felnőttek, ha azt mondom, ne.

Az egyik probléma az szokott lenni, hogy az iskola időben a gyerekek nem tanulnak rendesen, a szünetekben pedig nem pihennek rendesen. Így általánosságban mindig fáradtak, enerváltak, motiválatlanok. A rendes tanulás alatt inkább a jó módszerrel való tanulást értem.

Egy idő után betelik a pohár, tele lesz a hócipő és mindenki elégedetlen lesz.

Az lenne a jó, ha tanuló időben igazi tanulás lenne, szünetben pedig igazi pihenés.

Ehhez persze kellenek jó és értelmes hobbyk, hogy a szabadidőt megfelelően el lehessen tölteni.

Fel kellene töltekezni ezekben a napokban, olyanokat tenni, melyekre máskor nincs idő, vagy lehetőség.

Az olvasás csak akkor szórakozás, ha a tanulók jól és gyorsan tudnak olvasni, akkor olyan, mintha filmet néznének, csak ők castingolják a szereplőket, ők tervezik meg a díszletet, jelmezeket…

Semmiképpen nem jó, ha hangosan kell felolvasni a kötelező olvasmányt, és mindennap feladatokat kell megoldani otthon a szünetben.

Mindennek megvan a maga ideje. Most a pihenés, a kikapcsolódás, a feltöltődés ideje érkezett el.

Használjuk ki! Tanítsuk meg a gyerekeket arra, mivel töltsék az idejüket, hogyan kell olvasni egy jó kis könyvet, legyünk velük, amennyit csak lehet, beszélgessünk este, amikor lemegy a nap, és főleg, dicsérjük meg őket, és legyünk rájuk büszkék. A problémákat nem lehet büntetéssel, szidással, nyári tanulással megoldani, mert attól mindenki kikészül, szomorú, csalódott lesz, és a következő tanév sem lesz más, mint az előző.

Jó pihenést Gyerekek! Vigyázzatok magatokra, és legyetek vidámak!

M

Fotó: Scháling Anita

Arany könnycseppek

Arin Rungjang: Golden Teardrop, 2013

Milyen az, mikor 5,500 sárgaréz könnycsepp lóg fémszálon felfüggesztve tíkfába rögzítve?

Hát ilyen. Egészen pontosan mértanilag illesztve lenyűgöző látvány. És vajon miről is akar beszélni a művész ezzel a mértani pontossággal? Könnycsepp, mértani pontosság, mozdulatlanság, a térben lebegés… mintha időtlen lenne …

Nem adok válaszokat. Próbáljanak belehelyezkedni a térbe, és csak a részévé válni. Menni fog? Mit éreznek?

Aki a művész munkásságáról közelebbi információt szeretne, az alábbi linken megteheti:

http://arinrungjang.tumblr.com/

A képek innen:

https://www.facebook.com/patrickgaetan.ehlinger

G

Vízalatti fotók

Ilyen nagy hőségben az ember mire is tud gondolni?

Szerintem csak arra, hogy valahol víz közelben lehessen, és hatalmasat csobbanjon, lehűtve testét ebben a nagy forróságban. Egy Montreálban élő fotóst nagyon megihletett ez a gondolatmenet. El is ment hát Balira, ahol gyöngyhalász hölgyekkel merülve gyönyörű képeket alkotott. http://www.erdekesseg.hu/wp-content/uploads/2014/06/viz-alatti-fotok-005-819x1024.jpg

http://www.erdekesseg.hu/wp-content/uploads/2014/06/viz-alatti-fotok-002.jpg

Bővebben itt olvashattok a fotózásról:

http://www.erdekesseg.hu/viz-alatti-fotozas/

T

Szép szombatot, és kellemes strandolást mindenkinek.

Kommunikáljunk!

Egyfolytában kommunikálunk, számtalan csatornán, akár egyszerre több emberrel is, akár a világ másik végén lévő ismerősünkkel is. Annyira magától értendő, hogy kommunikálunk, mégis számtalan problémánk van vele. Nem tudunk jól kommunikálni (tisztelet a kivételnek).

Sokszor gondot okoz összeszervezni egy családi összejövetelt, mert az egyik nem beszél a másikkal, vagy ha egy asztalhoz kerülnek, akkor biztosan veszekedés lesz a vége… Általában nem mondjuk ki nyíltan, őszintén, hogy mit érzünk, hanem magunkba fojtjuk, vagy másokkal beszéljük meg az érintettek helyett, aztán elkezdünk kombinálni (tapasztalatom szerint ez főként a nőkre jellemző, ebben tanulhatnánk a férfiaktól ;). Marad bennünk egy tüske, ami egyre mélyebbre fúródik, és megmérgezi az emberi kapcsolatainkat. És ilyenkor már „úgy néz” a másik, biztos azért mondta, ezzel is bántani akart… És még mélyebbre fúródik a tüske. Legvégül eljuthatunk odáig, hogy nem szólunk a másikhoz, kerüljük a társaságát, és nagyon durva esetben még a köszönését sem fogadjuk. 

Pedig csak meg kellett volna beszélni már a legelején, hogy ne jussunk el idáig. Kimondani, amit érzünk, kimondani, hogyan érintenek minket a tettei, a szavai. De semmiképpen sem kritizálni, sértegetni, címkézni, „okoskodni”. Csak kimondani, mit érzünk.

Olyan egyszerűnek tűnik, de mégis nagyon nehéz. Számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy kellemetlennek érezzük, hogy felvállaljuk és kimondjuk az érzéseinket. Félünk, hogy megsértjük a másikat. Nem mondjuk meg édesanyánknak, hogy a sütemény, amit oly nagy szeretettel készített nekünk, igazából nem is ízlik, és azt vesszük észre, hogy az lett a kedvenc süteményünk és minden alkalommal, amikor hazalátogatunk, jópofát vágva kell elmajszolnunk az általunk nem is annyira kedvelt süteményt…

Ennél nehezebb helyzetben vagyunk, ha a gyermekünket érinti a kommunikáció. Szóljunk az óvónéninek vagy a tanár néninek, ha valamivel nem értünk egyet? Vagy a gyerek issza meg a levét? Pedagógusként sem vagyunk könnyebb helyzetben… Nem szeretnénk megsérteni a szülőt, és úgyis felesleges szócséplés, mert nem fogja megfogadni a tanácsot, és úgysem akarja elfogadni azt, amit látunk (és igen, az önbeteljesítő jóslatok általában bejönnek)… Nem merjük kockáztatni, hogy rossz véleménnyel legyenek rólunk. És a magunk igazát hajtva, gyakran elfelejtjük – szülőként is, pedagógusként is – a másik helyzetébe képzelnünk magunkat… Kicsit belegondolni, hogy nem biztos, hogy azért mondta vagy tette azt a másik, amit, hogy minket bántson.

Vessünk véget ennek a nemmondomki-megsértődök-nembeszélünk spirálnak! Mutassunk példát gyermekeinknek, szüleinknek, és pedagógusként nemcsak a tanítványainknak, hanem a szülőknek is!

W. 

http://blog.euruni.edu/wp-content/uploads/2015/02/communication.png 

Lisa Genova:Megmaradt Alice-nek

A sorsnak kegyetlenül rossz humora van. De tényleg.

Alice sikeres harvardi professzor asszony, boldog házasságban él és az ég világon semmi sem zavarja meg szép életét. Na jó, talán a lányára Lydiára, aki otthagyta az egyetemet nem a legbüszkébb. Ezen kívül viszont minden a legnagyobb rendben.

Mindaddig, amíg egy napon el nem felejt dolgokat. Miért küldött neki Eric e-mailt? Ki az az Eric? Neki most Chicagoban kellene lennie? Mindezek elgondoltatják és megrémítik. Először csak a korral járó feledékenységre fogja. De végül szembe kell néznie a ténnyel, hogy az élete ezentúl inkább lesz rémálom, mint tündérmese.

A könyv hihetetlen bepillantást ad az Alzheimer korral küzdő személyek és családjuk életébe. És bár nem egy könnyű olvasmány, megéri a küzdelmet.

moly
Í
kép forrása: tumblr 

Pannonhalma, muzsika, levendula

Hacsaturján Kardtáncával kezdődött. Az emlékül kapott műsortervezet izgalmas, és sokat ígérő produkciókat sejtetett.

Már az odavezető út is rendkívüli volt. Az apátság, a hegyek, az erdők, növények, a levegő egy különleges délután előhírnökeivé léptek elő.

A fellépők trombita, kürt, harsona, tuba, klarinét, szaxofon, zongora, hegedű, gitár hangjain szólaltatták meg a műveket, melyeket ebben a tanévben tanultak, gyakoroltak.

Bononcini: Per la Glori, Kaprath: Három közjátéka, Mozart: Sarastro áriája, Kerepes: Zápor, Chopin: Esz-dúr nocturne, Barat:Orientale és sorolhatnám még a számtalan érdekes, változatos darabot, melyet meghallgathattam ezen a koncerten.

Bámulatos volt, és egyben reménykeltő is, hogy ezek a fiatal muzsikusok viszik tovább a zene szeretetét, és időt, energiát fordítanak az értékes, színvonalas művek megtanulására.

Szép dolog ez, fontos, jelentőségteljes, mert nem csak az ő életük lesz ezáltal más, értékesebb, de a családjuk, az iskolájuk is rengeteget profitál ebből.

Kellemes volt úgy ülni, és hallgatni egy növendékhangversenyt, hogy nem kellett konferálnom, és nem kellett minden szereplőért izgulnom. Szórakoztató, és felemelő érzés volt.

Aztán megszólalt Debussy: A kis néger c. zongoradarabja, és hirtelen eltűnt a nyugalom, ismét ugyanúgy izgultam, ahogy akkor, amikor én játszom, vagy ha a mi növendékeink szerepelnek.

Az én volt tanítványom ült a zongoránál, aki egykor pici fiúként kezdett el muzsikálni, és együtt haladtunk végig a nehézségeken, a zenetanulás fáradtságos, de csodás ösvényén.

Messzire került azóta tőlünk, ritkán látjuk őt, de büszke voltam rá, mert folytatja, mert szereti a zenét, és mert valahol ott voltam én is a muzsikájában.

A mostani tanára, neves zenepedagógus, kedves, és mosolygós ember, tanítványai nagyon sokat tanulhatnak tőle.

Vivaldi 3. Tavasz tétele, Massenet Meditation-ja, Glier Románca mind-mind elhangoztak és felejthetetlen élményt hagytak bennünk. A nyitott ablakon keresztül a hársfák virágainak illatát hozta be a lágy szellő. Hát kell ennél több?

A mesés kilátás, a levendula fagylalt íze, a napsugaras, békés és szépséges környezet még soká ott lapul majd a szívemben, hogy vissza tudjam idézni ezt a délutánt.

Szóval, kérem, érdemes ezt csinálni. Érdemes zenét tanítani, szolfézst, és minden mást. Azért érdemes, mert itt, ebben a távoli, neves iskolában is őrzik, tovább fonják az elkezdett fonalakat.

Nem veszik kárba a törődés, a tanítás. Nem igaz, hogy nincs értelme, mert a mai fiatalokat semmi nem érdekli. Nem igaz, hogy nem kell tanítani őket, mert úgysem értékelik, és nem igaz az sem, hogy úgyis mindent elfelejtenek.

Rajkán egy picinyke zeneiskola létezik. Ahogy ott álltam a falnál, lenézve a távolba, miután megnéztem egy hatalmas orgonát, még hallva belső fülemben a koncert dallamait, arra gondoltam, egy icike-picike helyről is el lehet indulni, ki lehet bontakozni, szárnyalni is lehetséges, sőt vissza is lehet jönni.

Aki kirepül az általam gondozott fészekből, talán sas madárrá változik, és elviszi a melegséget, meghittséget és a szeretetet, amellyel berendeztem a fészket. S akkor teljes a bizonyosság, amíg ez működik, amíg a fészekből kirepülnek a madárkák, és ilyen gyönyörűen muzsikálnak, addig óvni és védeni kell a fészket, és folytatni, megállás nélkül tovább adni és adni azt, ami fontos, ami számít, ami lényeges, és ami nélkül nem lehet sas madárként szállni, és a felhők között hasítani a levegőt.

Holnap a mi kis madárkáink koncerteznek, és én megint végig fogom izgulni az egészet, hogy mindenki meg tudja mutatni, amit tanult, és hogy mindenki érezze, és tudja a közönségben, hogy az, amit itt tanulnak nálunk, az a kiindulópontja annak, hogy valaki a magasból mennyire messzire tud majd ellátni, milyen tágassá válik számára a horizont. Hogy megérzi-e később a hársfa illatát, miközben Debussyt játszik a zongorán.

Köszönöm ezt a délutánt, jó volt meglepetésnek lenni, és sok erőt adott minden, amit megélhettem ma. 

M

Rácz Gergő

Rácz Gergő a mostanában divatba jött egyszemélyes acapella műfajban hozza a megszokott magas színvonalat. A Fool Moon  együttesről már korábban írtam, melyben ő a frontember.

Budapesten született 1976-ban. Zeneszerző, énekes, producer.

Ebben az összeállításban olyan dalokból énekel részleteket, amelyekben valamilyen módon része volt.

https://www.youtube.com/watch?v=IOwwMy855Fw

Gitározni kezdett először a Dohnányi Ernő Zeneiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára nyert felvételt klasszikus gitár szakon.

A Park együttesben Fenyő Miklós volt a producere, a V.I.P. következett, mellyel az Eurovíziós Dalfesztiválig jutottak. A Fool Moon igazi klassz acapella együttes, élőben is mindig szuperül énekelnek.

Szóló karrierje 2006-ban kezdődött, a sokak által ismert Bennünk a világ c. dallal. Sok-sok díjat nyert, mindig ad a színvonalas előadásmódra, dalaiban gyakran láthatunk valami újat, kitalál egy kis fricskát, kis eszenciát, amitől minden produkció kicsit más, és kicsit eredetivé válik.

Érdemes oda figyelni rá. Az ajánlott dalok érdekessége, hogy minden szólamot ugyanaz az ember énekel, szólaltat meg valamilyen módon a saját testét használva. Csettintés, dobolás szájjal… minden szerepelhet benne, csak a fantázia szabhat határt.

https://www.youtube.com/watch?v=S_BR-4uPU7k 

M

Maggie Stiefvater: The Raven Boys – Hollófiúk

Blue különleges családban él. Édesanyja és többi női rokona kepeségekkel rendelkezik, úgy mint, látás, jóslás... Mindez mulatságos lehet, sose tudhatod, hogy ki, mikor, milyen újdonságot mondd el a jövődről például. Blue viszont gyűlöli. Ami érthető, hiszen melyik 16 éves lány ne utálná, ha azzal ijesztgetnék már kiskora óta, hogy az első fiú, akit megcsókol, meg fog halni. Így Blue elkerüli a fiú társaságot. Főleg a Hollófiúkat. A beképzelt Aglionby iskola tanulóit, akikről már messziről látszik, hogy gazdagok és tehetősek.

Egy ideig minden jól megy. Mígnem Szent Márk éjszakáján Blue megpillant egy szellemet. Azt mondják, csak akkor láthatsz meg egy lényt, ha te vagy az ő igaz szerelme, vagy ha te fogod őt megölni. A fiú aglionby-os pulcsit visel. Blue pedig hamarosan belekeveredik egy olyan kalandba, amely után már nem csak az első csókja miatt kell aggódnia.

moly
Í
kép forrása: tumblr