Megéltem sok-sok évtizedet, és mondhatom, rengeteg
eseménynek szemtanúja lehettem.
Korábban írtam már erről, de akkor még boldogan, és
reményekkel telve jegyeztem le soraimat.
Téglák, és ablakok, ajtók, cserepek alkotnak, de akik
építettek, bele adták szívüket, lelküket és legjobb tudásukat.
Kimondhatatlanul szomorúan kell megállapítanom, hogy azóta
minden megváltozott.
Az emberek eldobják, elpusztítják azt, ami az évek során
megrongálódott, nem javítják meg, nem védik meg, ahogy a hibáikat sem javítják
ki, s nem hozzák helyre, amit elrontottak. Inkább újat vesznek, amit később
szintén minden lelkiismeretfurdalás nélkül elhajítanak. Tehát ami öreg, az nem
kell, pusztuljon.
Azt gondoltam, ha óvom a gyerekeket, adok nekik helyet
tanulásra, muzsikálásra, szórakozásra, meghitt hangulatú, vidám programokra,
akkor majd szeretni fognak, és nem bántanak. Nem így lett, tévedtem, nagyot
tévedtem.
Sírni nem tudok, pedig most sírnék, ha képes lennék rá. Már
nincs sok időm hátra, hamarosan eltűnök, és a következő elsősök már nem fogják
tudni, hogy egykor itt voltam, és vártam őket. Már nem fogják tudni, hogy
mennyi gyönyörű előadásnak adtam helyet, hogy mennyire imádtam, amikor a
táborokban hetekre beköltözött hozzám a vidámság. Nem fogják tudni, hogy én nem
ártottam senkinek, és hogy csak jót tettem. Nem fogják érezni, hogy a füllesztő
nyárban nálam hűs tereket találtak, nem ismerik majd az érzést, milyen nálam
lenni.
Hamarosan gépek állnak majd elém, és rövid idő alatt
ledöntik a falaimat. A porfelhő után a romokat elhordják, és már nem lesz
apácakert, eltűnik a lépcső, melyen ők jártak be és ki a kápolnába.
Sokan fognak örülni, átélik a vélt győzelem mámorát, mely
oly rövid ideig tart, hogy aztán gyorsan keresni kell egy másik áldozatot. Ők
azt hiszik, a fejlődés útjára léptek, de tudjátok ez nem ilyen egyszerű.
Fejlődni belülről kell, de az sokkal nehezebb.
Sajnálom, hogy ezek után nem lesz, hol megrendezni azokat a
programokat, amelyek immár hagyományokká váltak.
Sajnálom, hogy ez már senkit nem érdekel, mert elhitték,
hogy jobb lesz úgy, ha én már nem vagyok. Sajnálom, hogy nem segíthetek Nektek,
mert meg sem halljátok, amit mondok.
Sajnálom azokat, akiknek minden igyekezetét kegyetlenül
ledöngölték, és miattam lettek még jobban gyűlölet tárgyai.
De köszönöm, hogy voltak ilyen emberek, és örülök, hogy
segíteni akartak nekem. Csak a lelkileg felületes ember gondolja azt, hogy
legyőztek Benneteket. Tudom, hogy nem ez történt, mert a Ti gondolataitok, a jó
akarásotok többet ér, mint sok millió forint.
S tudom, hogy imádkoztak értem az apácák is, de sajnos ez
sem segített, mert a vak gyűlölet, a gonoszság nem ismer könyörületet, és nem
ismeri a szeretetet sem, mert nem tud maga sem szeretni.
Búcsúzom hát, mert nincs más választásom. Búcsúzom a
gyerekektől, és azt kérem tőlük, hogy ők ne bánjanak úgy Veletek, ahogy Ti
bántatok velem.
S jó bicajozást kívánok mindenkinek.
M
kép: https://casprezeny.azet.sk/fotogaleria/80973/laska-v-oblakoch/1
