20 éve már, hogy elkezdődött az első tanév a zeneiskolában,
akkor még a Jánossomorjai intézmény kihelyezett tagozataként.
Azóta oly sok minden történt, sok mindennel kellett
megbirkóznunk, de sikerült.
Kiváltságos helyzetbe került ezáltal a község is. Sok-sok
növendékünk vitte végig az összes tanévet, szép eredményekkel. Többen még utána
sem szakítottak a zenével, az énekléssel. Az ének oktatás folyamatos volt, első
osztálytól nyolcadikig a lehető legtöbbet fejlődtek, tanultak a gyermekek, s
kedvet kaptak a zenetanuláshoz.
A gyermekek létszáma arányait tekintve évről évre nem
csökkent többel, mint az elköltözésekből adódó általános iskola létszáma.
Számtalan tanítványunk nyert önbizalmat, lett érzékeny a
szép, az esztétikus iránt, meg tudja különböztetni a jó és az igénytelen zenét
egymástól, betekintést nyert a művészetek történelmébe.
De nem csak a gyermekek, velük együtt családjaik is koncert látogatóvá
váltak, a tanári hangversenyek, növendék hangversenyek által. A tanulók
hazavitték magukkal a tudást, és a beszélgetések során tovább adták
mindenkinek, akivel találkoztak.
Nem kis öröm látni a nebulókat, hogy igyekeznek bemutatni,
mit tanultak, megható látvány végig nézni, ahogy mindenki eljátssza a darabját.
Eredményeinket nem érmékben, nem oklevelekben, és nem
számokban mérjük, de még csak nem is szidásokban és méltatlankodásokban.
Nem is kell mérni. A zene tanulása nem jár anyagi haszonnal,
és nem lesz hatalmas, aki ide jár. Semmi olyan értéket nem ad át, ami manapság
divat, s amit ma fontosnak tartanak. Látszólag nem nyújt semmit, és teljesen
szükségtelen, s még ráadásul iszonyatosan macerás is.
Zene nélkül is lehet élni, anélkül is van mindennap, hogy az
ember nem tud énekelni, vagy játszani egy hangszeren. Jön az a fülbe a ládából,
s ráadásul milyen könnyűnek tűnik.
Dicséret mindenkinek, aki szülőként biztatta gyermekét,
végig segítette az éveken, és jelen volt mindenhol kedvességével, ahol szükség
volt rá. Dicséret azoknak a gyermekeknek, akik velünk voltak, akik megértették,
mit kapnak, és az milyen sokat jelent. Dicséret mindenkinek, akik a nehezebb
utat választják velünk, akik megvédenek bennünket, akik kiállnak mellettünk.
Ebben a tanévben a 20. évébe lép a zeneiskola. Ünnepelnünk
kellene. Díszítsük fel a kis Dísztermünket, mely mindig meghitt, és csodás
környezetet biztosított számunkra, vigyük hírül, mennyire örülünk, milyen
büszkék vagyunk erre a húsz tanévre! Ünnepeljünk, amíg lehet!
20 év remélhetőleg nem csak múlt, és emlék. Tudjuk, hogy
valamit felépíteni és megtartani sokkal, de sokkal nehezebb, mint egy
tollvonással, vagy egy dózerral megsemmisíteni azt. Sokkal könnyebb bántani,
bosszút állni, tönkre tenni, mint küzdeni a jóért. Nehezebb céltáblaként állni,
és tűrni minden mocskot, amit rádobálnak.
Talán sikerült. Talán volt értelme. Talán győzött a kitartás
és a szorgalom a lustaság és a rosszindulat felett. Talán.
M
Fotó: Ludvig Tibor
