A hóvirág az első jele, hogy lassan véget ér a tél.
Holnap már a tavasz első naptári napjára ébredünk, ezért
gondoltam, a telet a falu határában lévő hóvirágmezővel búcsúztatom ma.
Erről a gyönyörű kis virágról azért jó ha mindenki tudja,
hogy tilos szedni, mert 2005-óta védett növény (egyedenként 10 000 forint,
illetve akár 5 év börtön is járhat a szedésért), és máshol nem is nagyon látni
ilyen szép fehér szőnyegeket, mint itt a rajkai erdőkben.
Igen, csupa
nagybetűvel… Mindenhonnan azt halljuk, hogy megérdemeljük, hogy valósítsunk meg
önmagunkat, önmenedzseljünk stb. Ha belenézek a facebookba, akkor még élesebben
szembesülök napjaink trendjével, önmagunk előtérbe helyezésével. Individualista
társadalmunkban egyre kevesebben gondolkodnak közösségben (legkevésbé az ún.
„közösségi” portálokon), egyre nehezebb alkalmazkodnunk társunkhoz,
családtagjainkhoz, ezáltal egyre jobban elszigetelődünk embertársainktól.
Arra azonban nagy
hangsúlyt fektetünk, hogyan jelenünk meg a közösségi portálokon. Selfie-hegyek,
like-vadászat, semmitmondó, őszintétlen pozitív visszacsatolások („Csini vagy”,
„Szép vagy” „Te szebb vagy” stb.). Ezekből próbáljuk felépíteni
személyiségünket. Ha elmegyünk egy étterembe vacsorázni, az az első dolgunk,
hogy becsekkoljunk onnan… De miért? Hogy irigyeljenek, hogy ezzel is
csiszolgassuk jól felépített facebook imidzsünket? Majd ellövünk egy romantikus
selfiet, lefotózzuk a vacsoránkat és a telefonunkra meredve várjuk a facebook-ismerősök
reakcióját.
Ahelyett, hogy megélnénk a pillanatot, partnerünkre koncentrálnánk a
telefon nyomogatása helyett, selfiek helyett egymásra hangolódnánk és élveznénk
az ízeket… Elszigetelődünk egymástól még ezekben a pillanatokban is L
Nem virtuális, hanem
valós személyiséget kellene építeni! Valós beszélgetéseket folytatni
partnerünkkel (nemcsak kommentekbe írogatni a szívecskéket), családtagjainkkal,
barátainkkal és az ő visszajelzéseikből építkezni, formálódni.
Göröngyösebb út ez, nem
tagadom, de hiszem, hogy csak így valósíthatjuk meg önmagunkat! A többi csak
álca, menekülés, hamis illúzió...
W.
Kép forrása: http://idogepesz.blogspot.hu/2014/03/a-selfie-magyar-eredetu-szo.html
Mára egy posztapokaliptikus scifi-sorozatot hoztam Nektek:
The 100.
97 évvel az atomháború után járunk, ami csaknem kiirtotta az
emberiséget. Azonban pár embernek sikerült megmenekülnie és most a Föld körül
keringenek a Bárkán. Csakhogy rá kell jönniük, hogy ez a megoldás nem örökre
szól. Egyre kevesebb oxigén áll rendelkezésükre és hiába a sok szabályzat, nem
elég az összes Égi embernek.
Megkockáztatják felfedezni, élhető-e a Föld ennyi év után.
100 bűnözőt küldenek le, hogy megbizonyosodhassanak róla. Közöttük van Clarke
Griffin.
Vajon túlélik a landolást? Mi vár rájuk ezen a tönkre tett
bolygón? Találnak egyáltalán valamit?
Már a 2. évad van képernyőn az Egyesült Államokban és
változatlanul izgalmas. Garantált az élmény!
Ha valakinek
ilyen szép álom otthona van, ott is elkél a ház körüli munka, ugyanis akkor
marad szép, ha rendben tartják.
Itt van a jó idő, a háztulajdonosoknak pedig a tavasz egyet
jelent a kertészkedéssel. A kertészkedés igazán nagyszerű hobbi: egyrészt a
szabad levegőn vagyunk, másrészt pedig mozgunk, ami a mai mozgás szegény életvitelünknek nagyon fontos.
Ha frissek és fittek vagyunk, érdemes a legtöbb kerti teendőt
magunknak elvégezni.
Egyrészről sokat lehet spórolni azon, ha nem hívatunk kertészt,
hanem mi magunk végezzük el a munkákat, másrészről viszont sportolhatunk, és
begyűjthetünk jó sok D vitamint is.
Ilyenkor tavasszal zajlanak a legnagyobb felújítások a ház
körül.
A garázsunkban is ilyenkor merészkedünk ki, és próbáljuk meg rendbe hozni
azokat a dolgokat, amiket a tél esetleg tönkretett.
Tavasszal jön a festés, a
lomtalanítás, esetleg modernizálunk, kicserélünk dolgokat.
Miért jó mesét nézni a tévében? Persze, persze, a legjobb,
amikor a szülők mesélnek a gyerekeknek. De amikor már a kicsi nem is olyan
kicsi, nem érdemes eltiltani őket a tévétől. Úgysem lehetséges, hiszen már a
bölcsiben is beszélgetnek a gyerekek.
Nem is olyan rossz dolog az, ha néha megnéznek egy-egy mesét
a tévében. Persze nem ömlesztve, bármit, csak azért, hogy addig is nyugton
maradjon, és lehessen tőle takarítani…
A szülők által mesélt történeteket a gyerekek elképzelik, saját
konfliktusaikat átélik, rendezni tudják, láthat mintákat adott helyzetekben
való boldoguláshoz. Összekapcsolja a családtagokat, a meghitt légkör
megnyugtatja őket, biztonságérzést nyújt. Ugyanakkor mégis megélik az
izgalmakat.
Ha együtt nézzük meg a mesét, beszélgetünk róla, nem teszünk
rosszat a gyermekekkel. Természetesen nem helyettesítheti az anyu vagy apu
meséjét, de egy alternatíva lehet közös családi programra.
A következő mesék, gyerekfilmek kedves ismerősök lehetnek a szülők
számára. Talán a gyerekeknek is tetszik még. A válogatás a szülő dolga és
felelőssége. A gyermek életkora fontos tényező a döntésben.
A felsorolt mesék
nem egy korosztály számára készültek, lehet csemegézni belőlük.
Hiába szabályozzák törvényekkel, hiába írnak ki korhatárokat,
a végső döntés a szülőé, nem hárítható át a felelősség senki másra.
Jó szórakozást!
Csip-csup csodák
Frakk a macskák réme
Vuk
Füles mackó
Futrinka utca
Makk Marci
Misi mókus kalandjai
A nagy ho ho horgász
Moha és Páfrány
Rumcájsz
Süsü a sárkány
Varázsceruza
Mekk Elek az ezermester
Palacsintás király
A kockásfülű nyúl
Pom pom meséi
Vili a veréb
Az erdő kapitánya
Szaffi
Lúdas Matyi
Macskafogó
Vizipók csodapók
Mirr- Murr és barátai
A legkisebb ugrifüles
Vacak az erdő hőse
Vacak a hetedik testvér
Pityke őrmester
A kisfiú meg az oroszlánok
Süni és barátai
Keménykalap krumpli orr
Barátom Bonca
Bezzeg a Töhötöm
Az öreg bánya titka
Csutak a mikrofon előtt
Csutak és a szürke ló
Égig érő fű
Hahó Öcsi
Le a cipővel!
Legyél te is Bonca!
Tüskevár
Utánam srácok
Tündér Lala
Utolsó padban
Mary Poppins
A dzsungel könyve
Momo
Harisnyás Pippi
Viki és az erős emberek
Mazsola és Tádé
A fantasztikus nagynéni
M
Kép forrása: http://www.jegy.hu/program/mazsola-es-tade-27078
Ismét olvastam kommenteket, éppen a Dal c. műsor kapcsán. Sokat
írnak róla, főleg azért, mert az emberek szeretnek olyan dolgokon keseregni,
amiről egészen biztosan tudják, hogy nem ők nem tudnak rajta változtatni, mert
nincs rá lehetőségük.
A sok véleményen elgondolkodva enyhén vagy inkább nagyon
elkeserítő helyzetet tapasztaltam.
Könyvek tömkelegében olvashatjuk, mennyire nem értették meg
a régen élt zeneszerzőket, művészeket. Milyen sokszor előfordult, hogy éhezve,
fázva, nélkülözve alkották meg műveiket.
Az ember azt gondolná, ilyen ma már nem is történhet meg,
hiszen a média miatt már mindenki számára világos, hogy ki a művész, és ki nem.
Meg kell állapítani, még csak a közelében sem vagyunk ennek
a szituációnak.
A lényeg egy cseppet sem változott, mert az emberek sem
változtak semmit azóta, hogy művészek élnek ezen a földön.
Továbbra sem az számít, hogy ki mennyire tehetséges, mennyit
tud, mire képes. Sok-sok más összetevője van annak, kiből „csinálnak” művészt.
Egy remény maradt most is, talán az utókor előássa a
dolgokat, és rájön az igazságra. De azért valljuk be, ez nem valami motiváló
azok számára, akik most élnek és alkotnak.
Zsűritagokról szólt az írás, és a sok hozzászólás. Érdekes
volt olvasni, hogy az emberek mennyire nem ismernek másokat, de milyen végtelen
nagy önbizalommal tudják leírni – mellesleg azért is, mert névtelenül mehet a
móka más kárára – a teljesen fals elképzelésüket.
Anélkül, hogy bárki tudná, mit tud a másik, mit tett
életének eddigi részében, milyen eredményei vannak, rögtön odavágják a nem
kismértékben lebecsmérlő gondolatokat. Ki finomabb megfogalmazásban, ki
vadabban.
Nem is ez a lényeg. A szomorú inkább az, hogy mennyire
befolyásolja őket az, amit a tévében, rádióban látnak, hallanak. Az internet is
ide tartozik. Akiről írnak, azt ismerik. Legalábbis ezt gondolják.
Benkő Dánielről azt hiszik, hogy egy őrült öregember, aki
nem ért semmihez, csak előtérbe akar kerülni, mert nincs miből élnie. Közben
bele sem gondolnak, hogy mekkora lantművész, hogy kapásból lejátszik még ma is
komoly darabokat. Más téma, hogy erre senki nem kíváncsi, így ebből nem lehet
megélni. Van, aki bevállalja, hogy akkor, azt teszi, amit elvárnak tőle. De be
kell vallani, hogy igazán senki nem ismeri őt. Ha mindenki azt követelné, hogy
lanton, vagy gitáron játsszon a közönségnek komoly koncerteken, akkor azt
tenné, és mi élvezhetnénk a gyönyörű játékát. Így csak azt láthatjuk, hogy
milyen gusztustalanul főz, és mennyit baromkodik a tévéműsorokban.
Egyik nap, egy beszélgetős műsorban, Bódy Magdi énekesnőt
kérdezték, miért nem tudunk róla semmit. Azt mondta, azért nem, mert ő énekes,
és nem hajlandó hülyét csinálni magából csak azért, hogy a képernyőkre, az
újságokba kerüljön, és megismerjék az utcán. Attól még énekel, nem is
akárhogyan, de helyette a förmedvényeket hallgathatjuk, láthatjuk a műsorokban.
Van ilyen is, olyan is. Két példát írtam, a két végletről.
Az egyik bármit felvállal, a másik nem. Mindenki maga dönti el, hogy meddig tud
elmenni, de egy biztos. A közönség nem ítélheti meg a hozzáértésüket, a
tehetségüket, a tudásukat csak pusztán szimpátiából, vagy a médiában eltöltött
percek mennyiségéből, vagy abból, kinek mekkora vastag az arcbőre.
Ennél sokkal többről van szó. S remélem, egyszer eljön majd
az az idő is, amikor nem azok lesznek sztárok, menők, követendők, akik
ízléstelenek, tehetségtelenek, nem értenek ahhoz, amit csinálnak, de nagyon
tudnak mosolyogni, bármikor, bárkire, nagyon tudnak hallgatni, nagyon tudnak
másokat becsapni, átvágni, és nagyon tudják, mikor, kivel kell jóban lenni
ahhoz, hogy érvényesüljenek.
Mert, amikor nem a tudás és a tehetség számít, nem az
elvégzett munka minősége, akkor ott nagy a
baj. Ha a zsűriben önző,
magamutogató, irigy, tehetségtelen, kétszínű és gonosz emberek ülnek, mindegy,
milyen zsűriről beszélünk, akkor ott nem várható el, hogy győztesként kerül ki
az értékes, a jó.
Hát kérem, ilyen a muzsika világa. A hangok mögött ilyen
dolgok voltak, vannak, és lesznek.
Schubert fagyoskodott, éhezett, a barátai segítették őt,
ahogy tudták. Bachot egy egész korszak söpörte félre, mondván, hogy nem ér
semmit a zenéje, Mozart helyett mindenféle kontár zenészeket hívtak, mert
macerás volt vele, amikor a saját, jó hangszerén akart játszani. Beethovent
morc, kiállhatatlan embernek tartották, pedig csak nem hallott, és ezért nem
úgy viszonyult másokhoz. De az emberek hamar mondanak véleményt, és hamar
ítélkeznek. S ők csak a legismertebbek közül valók.
Idén is csak egyetlen egy dalt kellene kiválasztani, a sok
közül. Egy szemet. Mégis milyen nehéz a döntés. Az lenne az igazi, jó kis
verseny, ha nem tudnánk, ki énekel, játszik, nem lenne fénytechnika,
ruhaköltemény, hajfodrászat, smink… csak úgy meghallgatnánk, és a zenére
figyelnénk. Nem számítana az előadó, csak annyiban, hogy tud-e tisztán és
klasszul énekelni – nem ordibálni – hogy egyéniség, hogy a dal jó dal… és nem
szövegelnének közben mások, és mondanák el a véleményüket.
Nem kellene
sértegetni, megalázni az előadókat, nem kellene róluk semmit tudnunk. Csak
hallgatni, az érzésekre figyelni, a hatásra hallgatni. Névtelenül csak a dalra
figyelhetnénk.
Hiába mondják, hogy ez a dalok versenye, mert itt igazán a
dal a legkevesebb, sokkal több a ruha, a körítés, az előadón pedig úgy kb. az
egész múlik. Erre a legjobb példa a Kedvesem c. dal volt.
Hallgassátok meg a kétféle előadást. Az egyiket a továbbjutó
Bye Alextől, (akiről szintén nem szabadna csak úgy véleményt mondani, hogy
hipszter, meg ilyesmi, mert ennél sokkal többet ér, és sokkal több) a másikat
pedig Kálloy Molnár Pétertől, és akkor nem is kell tovább magyaráznom a
dolgokat.
Szeretném kicsit testközelbe hozni a művészetet. Sokszor beszéltem már
festészetről. A hétköznapi ember azt gondolhatja, hogy a művészet egy tőle
távol álló dolog, mely a mindennapokban nem jelenik meg, csak kiváltságosok
művelhetik.
Szeretnék erre ma rácáfolni, még pedig olyan témával, amelyet
bizony bárki elsajátíthat és átadhatja magát az önfeledt alkotás örömének. Az
origami a mai témánk.
Az origami japán papírszobrászatot jelent (az ori:hajtás,
gami:papír ), bár eredetét a
Kínaiaknak tulajdonítják. Először
Kínában, a VI. századi, Han dinasztia korában jelent meg és buddhista
szerzetesek által került át Japánba. Általában négyzet alakú papírból készül és
nagyjából bármit el lehet így készíteni. Lehet kapni speciális origami papírt,
amely négyzet alakú, könnyen hajtható és mindkét fele színes, mintás.
Könnyű kis hajtogatásokat készítettünk már óvodás, kis
iskolás korunkban. Aztán szépen leszoktunk erről a jó kis tevékenységről,
mondván, hogy gyerekes.
Pedig nem az! Nézzük meg ezt a két gyönyörűséges kollázst
amit összeválogattam. Egyik szebb, mint a másik. Ha belegondolunk egész nem
más, mint "egyszerű kis
papírhajtogatás".
De hogy elhiggyék, hogy valóban egyszerű kis
papírhajtogatás, és hogy ki is tudják otthon próbálni egy papír fecnivel,
hoztam egy mintát is. Ha valakinek megtetszik, az interneten temérdek
inspirációt és útmutatót találhat.
Az
elmúlt hetekben több ezer koszovói állampolgár lépte át illegálisan a
szerb-magyar határt a jobb élet reményében. Megrendítő felvételeket láttam valamelyik
nap, amelyen egy édesapa síró kisgyermekével kelt át egy patakon… Milyen
kilátástalan lehet az élete ezeknek az embereknek?
Elindulnak a nagyvilágba
családostul, elindulnak a semmibe, mert még a remény, hogy majd „nyugat”-on
jobb lesz, is többet ér, mint amit otthon hagynak L
Ezzel
párhuzamosan sok magyar is úgy gondolja, hogy majd „nyugat”-on jobb lesz, ezért
felkerekednek, hogy munkát találjanak Ausztriában, Németországban, Angliában
stb. Az ő helyzetük általában nem olyan kilátástalan, mint a koszovói
menekülteké, de biztos sok álmatlan éjszaka előzte meg a döntést: megyünk. Nem
lehet egyszerű itt hagyni mindent, a családot, a barátokat és nulláról
felépíteni az életünket egy idegen országban. Mégis sokan emellett döntenek!
Leginkább gazdasági okokkal magyarázzák ezt, de véleményem szerint önmagában az
anyagi értelemben vett jobb élet reménye sosem elegendő indok a kivándorláshoz.
Nagyon fontos szempont egy közösség megtartó ereje! Persze ez öntudatlanul, de
annál erősebben befolyásolja döntésünket. Ha jól érzem magam egy adott
közösségben, érzem a támogatásukat, és érzem, hogy számítanak rám, akkor kisebb
az esélye annak, hogy elhagyom azt a közösséget. És ez minden közösségre igaz!
Akár a munkahelyi közösséget nézzük, akár a lakhelyünket.
Rajkán
is megfigyelhető az a népvándorlási hullám, amitől zeng a sajtó. Jön-megy a
lakosság. Sokan a városban próbálnak boldogulni, és örülnek, hogy az irreális
ingatlanáraknak köszönhetően letudhatják adósságaikat. Sokan örülnek, mert a
városban több a lehetőség. Sokan örülnek, mert az autójukat még jobbra
cserélhetik. Sokan örülnek, mert végre külföldre mehetnek nyaralni. De tényleg
csak a pénz miatt adják el házukat és kezdenek új életet egy másik településen?
Vagy a háttérben meghúzódik a közösség „meg-nem-tartó” ereje…?
W.
Kép forrása: https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn%3AANd9GcQDdMK-RankqqTjX_qf1EJuVprb85PmrNI7jMqHjsznd207vLKcug
Hazel Grace Lancaster vagyok. Egy hordozható oxigénpalack
segít a légzésben, mert a tüdőm eléggé a végét járja. Rákos vagyok. Már egy
ideje a végső stádiumban tengődöm, de bírom, míg van erőm és levegőm hozzá.
Mert szeretek élni.
A minap elmentem a támaszcsoportba. Nekem nem volt sok
kedvem hozzá, de a szüleimért bármit megtennék, hogy egy kicsit jobban érezzék
magukat. Végül kellemesen csalódtam. Nem volt olyan rossz Jézus szívében
beszélgetni a többiekkel, akik szintén vártak a végítéletre. Itt találkoztam
Vele. Olyan furcsán bámult rám, eléggé idegesített, így beszélgetni kezdtünk.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy náluk filmezünk.
Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből.
A Csillagainkban a hibáról olyan nehéz írni, mert nem csak
egy könyv, ami a haldoklásról, betegségről szól. Több ennél. Tudom, hogy sokan
vannak, akik nem szeretik az ilyen témájú történeteket.(Sokáig, én is így voltam vele.) Megértem. Tényleg.Csak attól még, hogy nem veszünk róla tudomást, sajnos létezik, mások szenvednek tőle.
Már
azért érdemes elolvasni, hogy hálát adjunk azért, nekünk nincs ilyen
problémánk. Próbáljuk meg értékelni az egészséges életünket, amíg lehet. Sokan észre
se veszik, milyen kincs van a kezükben, amíg el nem vesztik.
Mikor először
olvastam, nem voltam oda tőle annyira, de úgy éreztem újra el kell olvasnom. Harmadszorra
már imádtam. Elgondolkodtató dolgokat rejtett el a sorok között John Green.
Ha már elolvastad és kedved van hozzá, nézd meg a
fantasztikus filmet, ami már DVD-n is megjelent. Az előzetest itt találod: https://www.youtube.com/watch?v=W0Fq5-6VWtY
A
hamvazószerda keresztény ünnep,
a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt
kezdete.Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként
hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett
(hamvazkodás).
Hamvazószerda
szigorú böjti nap, ilyenkor csak háromszor szabad enni és egyszer jóllakni,
húst pedig egyáltalán nem lehet enni.
Ez
a nagyböjti időszak kitűnően alkalmas egy jó kis diéta megkezdéséhez is.
Úgyhogy ha valaki tervez egy kis tisztító kúrát akkor most itt az alkalom.
Diétát amúgy is célszerű tavasszal kezdeni.
Milyen a jó színházi előadás, amely gyermekeknek készült? Éppen
ma találkoztam azzal az oldallal, amely ezzel a témával foglalkozik.
Rengeteg az ajánlat, vége nincs a sok lehetőségnek, a
kínálat kifogyhatatlan.
Keresni az új utakat, de alapvetően a hagyományokra
támaszkodni nem is olyan könnyű. Főleg azért sem, mert a mesék világa furcsa
világ a felnőtt számára.
A felnőtt már ezerszer végig nézte, hallgatta, olvasta a
mesét, unja, elege van a történetekből, de a gyermek újra és újra meg akarja
hallgatni, látni akarja. Örömét leli a történetben, abban, hogy biztonságot
nyújt számára a szereplők cselekvése, tulajdonságai, és a mese mindig egyforma
kimenetele.
Ők nem unják, hogy Csipkerózsika mindig alszik egy száz
évet, és Hamupipőkének a galambok segítenek válogatni. Ahogy az sem baj, hogy a
gólya nem tud enni a tányérból, és ezerszer is meghallgatja, amikor az okos
lány túljár a király eszén, vagy a didergő király fázik egyedül a kastélyában,
mert hiába minden hatalom és pénz, ha nincs egyetlen ember sem, aki őszintén és
igazán szeretné.
Nem akarnak ezen változtatni, mert minden úgy jó, ahogy azt
egyszer kitalálták. Úgy kerek, úgy van értelme, és akkor van a gyermekekre
igazán jó hatással, ha nem bolygatják. Ha mindent szépen elmondanak,
elmesélnek. Nem kihagyva, átvariálva, modernizálva.
Fontos emellett az esztétikai, képi és zenei világ.
Egyszerű, de ízléses jelmezek, kellékek és díszlet éppen úgy
megfelel, akár jelzés értékkel, mert a gyermekek úgyis elképzelik hozzá a
többit.
Lényeges a szereplők beszéde. A szépen kiejtett magyar
mondatok, az érthető beszéd, a mesékben megszokott fordulatokkal együtt.
„A magyar kultúra legmélyebb gyökerei a szájhagyomány útján
terjedt és fenn maradt népmesékben rejlenek.”
A magyar nép történetét, történelmét, hitvilágát,
hagyományait, és nyelvét is őrzi.
A zene ugyanúgy fontos egy ilyen előadásban. Minőségi,
színvonalas, értékes zenékkel kell színesíteni a darabokat.
Az óvodai, iskolai tananyagban megtalálhatók a mesék. Erkölcsi
és etikai útmutatásokat rejtenek magukban, igaz, nem mindig mondják ki, de ott
rejtőzik benne, és ez nagyon fontos a gyermek személyiségének fejlődése
szempontjából.
A gyermekek a legaktívabb, legkíváncsibb, de a
legérzékenyebb közönség. Minden gondolatot, mozdulatot, szót követnek, melyet a
színészek tesznek, mondanak. Elvarázsolják magukat egy másik világba, átélik,
azonosulnak a szereplőkkel, a helyzetekkel. Beleképzelik magukat a történetbe.
Nagy felelősség hát a választás.
Az egyik internetes oldalon összeszedték, hogyan dönthetjük
el, milyen színházi előadást nézzünk meg a gyerekekkel.
1.Ne az ár döntsön!
„Ha egy bohóc, vagy egy bűvész néhány ezer forintért már
fellépést vállal, borítékolható a dilettáns, szakmaiságot nélkülöző előadás,
aminek a vége unatkozó nézők, rosszabb esetben műsor közben megszégyenített,
síró gyerekek. A komoly gyerekműsorok előadói a színpadon gyakran egyedi
kellékekkel, jelmezekkel lépnek fel, évekig tanulnak és gyakorolnak - és ennek
bizony ára van.”
2.Kérjünk referenciát!
„Ne elégedjünk meg a honlapján található referencialistával,
kérjük el a gyerekműsorok korábbi megrendelőinek elérhetőségeit és hívjuk fel
őket. Az elhivatott, a színpadi szórakoztatást komolyan gondoló gyerekműsorok
szereplői évek óta a pályán vannak, nem gond néhány nevet összeszedniük.”
3.Nézzük meg a weboldalukon a videókat!
„Minden gyerekműsor-szolgáltatónak van videója a korábbi
fellépéseiről, feltétlenül nézzük végig őket.”
4.Legyünk kíváncsiak a szakmai tapasztalatokra!
„Az igazán kiváló gyerekműsorok közreműködőinek komoly
szakmai múltja van: évekig dolgoznak színházaknál, zenélnek itthon/külföldön,
vagy gyakorolják szorgalmasan a bűvész trükköket, járnak továbbképzésekre.”
5.Hallgassunk a megérzéseinkre!
„Ha már a telefonban nem érzünk szimpátiát a fellépő iránt,
kezdjünk el gyanakodni. Legyünk óvatosak akkor is, ha zaklatásnak veszi
kíváncsiskodásunkat korábbi fellépéseiről, szakmai tapasztalatairól - vagy
vonakodva adja csak meg korábbi meghívói telefonszámát.”
Az előadás a gyermekeknek kell, hogy tetsszen és nem a
felnőtteknek, de a gyerekeknek az tetszik, amire nevelik, szoktatják őket. Ha
nincs alternatíva, nincs választási lehetőség. Ha mindig íztelen ételt kapunk,
és soha nem kóstoltuk a finoman fűszerezett, szeretettel készített ételeket, azt
hisszük, csak az előbbi létezik.
Volt egyszer egy vonósnégyes. 1911-et írtak ekkor. Tanítók
álltak össze, alapítottak egy zenekart.
Győregyházmegyei Rk. Tanítóegyesület közgyűlésén léptek fel
először. Haydn egyik vonósnégyesét játszották.
Senki nem gondolta, hogy találni lehet négy olyan tanítót,
akik képesek eljátszani egy ilyen klasszikus művet.
Hivatásos, és műkedvelő zenészek hallgatták őket, köztük
Franek Gábor székesegyházi karnagy, zeneszerző, a tanítóképzők és a zeneiskolák
tanárai és még sokan mások.
Mindenki meglepődve tapasztalta, hogy a kántortanítók milyen
szépen játszanak.
1912-ben ismét felléptek a Tanítógyűlésen, most már egy
nagybőgős és egy zongorista is társult hozzájuk.
Békefi Ernő is játszott a zenekarban hegedűsként.
1914-ben a háború miatt nem volt lehetőségük a további
próbákra és szereplésekre.
A háború után pedig más országokba kerültek a zenészek.
A Magyarországon maradt zenészek tovább folytatták a
muzsikálást.
1922-ben új tagokkal egészült ki a kamaraegyüttes.
Hegyeshalomban tartották a próbáikat, mindenki szorgalmasan
gyakorolt. A saját szólamaikat otthon gyakorolták ki a szabadidejükben.
Nagyon lelkesek voltak, hiszen az együtt zenélés sokkal
többet jelent a puszta hangok időben megfelelő módon való lejátszásánál. Színvonalat
akartak, belső késztetésük által törekedtek arra, hogy a lehető legértékesebb
megszólaltatásban adják elő a darabokat.
Mosonban, Mosonszentjánoson jótékonysági rendezvényeken
szerepeltek. Az emberek szerették őket hallgatni, ritkaságszámba ment a
produkciójuk. A háború előtt és után is ritkán fordult elő, hogy hasonló kis
községekben ilyen minőségű zenekar létezzen.
A zenészek ilyenkor tényleg a szabadidejükben tanulnak, és a
próbákon megélt tapasztalatok, élmények mindig pozitívan hatnak ki munkájukra. Aki része egy közösségnek, ahol nívós zenélés,
éneklés folyik, az tudja, mennyire sok jót ad az együttlét, a közösen
megalkotott mű. Semmi nem pótolja, nem helyettesíti, nem váltja ki a zene által
nyújtott élményt.
Aztán jött a következő fellépés, ahol Sándor János királyi
tanfelügyelő meghallotta őket játszani. A szereplés ismét nagyon jól sikerült,
az emberek örömmel hallgatták őket, és élvezték, hogy a sok szenvedés és
nélkülözés közben alkalmuk nyílt kulturált szórakozásra. A koncert után a tanfelügyelő
a következőképpen intézkedett: Írásban adta a véleményét és parancsát.
„ A tanítók tanítsanak, és ne zenéljenek. A további
próbázást és fellépést azonnal be kell szüntetni.”
A zenekar nem tehetett mást, nem jöhettek többet össze, a
tanfelügyelő elnémította a hangszereiket, melyet a háború sem tudott hosszú
ideig elhallgattatni.
A történet lehetne kitalált, lehetne kiélezett, lehetne
éppen hazugság, de nem az.
Békefi Ernő nem volt híres arról, hogy kitalál történeteket.
Viszont szeretett zenélni, és nem volt egy bátortalan ember.
Ezt írja könyvében: „ A parancsot teljesítettük. A következő
próba napján már hangszer nélkül jelentünk meg. A nyomott hangulatban folyt
beszélgetés után avval búcsúztunk egymástól, hogy a próbákon, ahol annyi
kellemes órát töltöttünk, többé nem találkozunk. Nem is találkoztunk, már nem
is találkozhatunk, mert a sextettből már csak magam vagyok életben.” És aztán
már ő sem.
M
Kép forrása:http://www.santabanta.com/photos/musical-instruments/9031022.htm
Már a névből sejteni lehet, hogy nem hazánk művészéről ejtek
ma szót. Nagyon szeretem a képeit, és ha már a múlt vasárnap egy kórház
átvarázslásáról szóltam, akkor most folytatnám a „varázslás” témát, csak kicsit
másként.
Moszkva mellett született kortárs művész.
Így vall a művészetéről:
„Moszkva melletti Yachroma városában születtem, egy hatalmas
dombra épült a város. A dombról a látvány nagyon változatos: sok csatorna
folyik Moszkva és a Volga között, sok kis folyók és patakok, erdők, mezők,
falvak, vasút, egy ősi város Dmitrov, hajók sokasága a csatornán és vonatok
előzik őket... és így tovább, és így tovább ... - mindezt a házam ablakán
keresztül láttam, ahol születtem. Természetes volt a látvány és varázslatos.
Olyan volt mint egy kép, amely magába foglalja az egész változatos világunkat.
Tehát elmondhatom, hogy az inspiráló benyomást gyerekkoromra a természet és a
körülöttem élő nem hétköznapi emberek tették.
A Spaso-Andronikov kolostor, Moszkva egyik múzeumában
másoltam a legjobb a régi orosz festmények a 15-17 századból. Ugyanakkor saját
festményeken is dolgoztam. Ebben az időszakban alakult ki az én egyéni
technikám, amely különböző módszerek kombinációja. Merítettem az orosz
középkori ikonfestészetből egy kicsit, a 18. századi orosz festészetből is egy
kicsit, művészeti csoport «WORLD OF ART» («MIR iskusstva») kompozíciós
módszerből és az orosz konstruktivizmusból. Miután a régi művészek, akiktől
tanultam, a múltban kézzel készített színeket és a tojássárgával kikevert
természetes pigmentek használtak, így én is azt használok a festményeimhez.”
Munkáin nagyon érződik az orosz kultúra. Talán ránk,
magyarokra ez az ikonikus festészet kicsit furcsán és idegenül hathat. Talán
kissé szürreális.
Nekem egy elvarázsolt világot szimbolizál. Egy olyan
világot, amiben érdemes elmerülni és felfedezni, főleg egy szomorkás
tavaszvárós vasárnapon.
No nem sikerült jégvirágot szednem a múlt hét óta, de
rendezgetve a fotóimat, megtaláltam eme kis szépséget.
Megnézve a dátumot, örömmel konstatáltam, hogy néhány hét
múlva, nyílik!
De hogy ma miért is volt fontos, hogy virágot keressek?
Gondolom mindenki rájött, hogy Valentin- nap alkalmából szerettem volna kicsit
kedveskedni ezzel a fotóval.
De mi is az a Valentinnap?
Több elmélet is van rá, de számomra a legkedvesebb, az egy
3. században élő papról szól, aki feltehetőleg 269. február 14-én lett vértanú.
Ő lett a szerelmesek védőszentje, akinek szokása volt, hogy a római ifjú
házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg.
Nemsokára a mi kertjeinkben is nyílhat a tulipán, de már
lehet kapni a boltokban hagymás tavaszi növényeket, amelyek addig is kis színt hozhatnak virágaikkal a
lakásunkba. Velük örvendeztethetjük meg szeretteinket, szerelmüket.
Kellemes szombatot, és tavasz várást, mindenkinek!
Mára
már közhelynek számít, hogy a magyarok pesszimisták, depressziósak… Ha kilépünk
az utcára, akkor sajnos a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk a pesszimizmust, lehangoltságot,
frusztrációt.
Ha véletlenül meglökünk valakit, nagy valószínűséggel leordítja a
fejünket, azt feltételezve, minimum egy hónapja készülünk a merényletre, és az
egyetlen életcélunk, hogy tönkretegyük az életét… És egyébként is szar a napja,
egyébként is rájár a rúd, összejött minden és akkor még ez is! Katasztrófa!
Ahelyett, hogy mosolyogva fogadná a félszegen elrebegett „Elnézést kérek!”-et,
és bezsebelne egy mosolyt a merénylőtől. Ilyen egyszerű lenne az egész?
Véleményem
szerint igen! Olyan apróságokkal huzalozhatjuk át az agyunkat a negatív gondolatokról
pozitívakra, hogy például a kvízműsorokat nézve nem azért drukkolunk, hogy ne
tudja a választ a játékos… Vagy nem eleve a legrosszabb forgatókönyvre
készülünk fel (esni fog, beteg leszek stb.).
De
azért mégsem ilyen egyszerű a képlet! Nagyon nehéz kilépni a megszokott
gondolkodásmódból, ami biztonságot ad, és amit gyakran sajnos önértékelési
problémáink táplálnak (ha nem tudja a választ, akkor nem is olyan okos, tehát
kevésbé érzem magam butának…). Apró lépésekben kezdhetjük csak a változtatást...
Én annak idején azzal kezdtem, hogy mindig mosolyogtam az utcán, a
tömegközlekedési eszközökön és nagyon feltöltött, hogy 90%-ban
visszamosolyogtak rám az emberek
Óriási népszerűségnek örvend a
pozitív pszichológia (a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály – akinek a
nevéhez a flow-élmény kapcsolható – az egyik emblematikus figurája, előadását
megnézhetitek a TED-en:
http://www.ted.com/talks/mihaly_csikszentmihalyi_on_flow)
napjainkban, ami az emberi boldogságot próbálja feltérképezni, utána járni,
hogy mi kell a boldogsághoz. Nagyon érdekes eredményeket kaptak, többek között,
hogy a pénz tényleg nem boldogít J Ha ennél
részletesebben is érdeklődtök a téma iránt, keressétek például Csíkszentmihályi
vagy Martin Seligman magyarul is megjelent könyveit.
Sokan
azonban csak álarcként rejtőznek a pozitív gondolkodás mögé, teleposztolják az
üzenőfalukat pozitív gondolatokkal (persze szigorúan másokéval!), pozitív
képekkel, de a facebookon kívül okozhatnak meglepetéseket… Önmagában a magunkra
erőltetett mosoly kevés ahhoz, hogy igazán pozitívak, igazán boldogok
lehessünk! Magunkban kell rá lelnünk a pozitív gondolkodásra! Nem lesz könnyű,
de hajrá!
Auden szülei elváltak és ezt a lány elég érdekesen próbálja
feldolgozni. A sok veszekedés miatt gyakran elszökött a közeli éjjel nappali
étterembe és ott tanulta végig az éjszakákat, ezért még a mai napig nehezen tud
elaludni.
Amíg, úgy nem dönt, hogy a tengerparton tölti a nyári
szünetét apjával és az új családjával.
Ez a nyár sok újdonságot tartogat a számára. Új barátokat szerez,
új dolgokat próbál ki.
No és ott van Eli, aki szintén egész éjjel fent van.
Vajon belefér az egyetemi felkészülésbe egy kis szórakozás?
Mennyire képes egy új környezet teljesen megváltoztatni az embert?
Szállj fel a biciklire Auden-nel és fedezd fel a nyár
titkait!
