Van úgy, hogy az ember olvas egy könyvet, aztán rátér egy
másikra. Néha viszont nem hagy békén egy téma, és úgy motoszkál a fejben,
folyton visszatérve, hogy képtelenek vagyunk azt elfelejteni.
Mary Ann Shaffer, Annie Barrows a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság címet adta annak a kötetnek, melyet azóta sem tudok elfelejteni, és gyakran elmélázok mondandóján.
Tulajdonképpen meglepő a forma, mert a szereplők egymásnak
írt levelei alapján tudjuk meg a történetet, így haladunk lépésről lépésre a
második világháború és az utána következő időszakban egy sziget, Guernsey lakóinak
életében.
A főhős írónő éppen témát keres egy új mű megírásához, de
valahogy nem talál megfelelő anyagot hozzá.
A háború mindenkiben kemény, felejthetetlen emlékeket
hagyott. A kegyetlenség, az embertelenség, a gyilkolás, az éhezés, a nélkülözés
még erősen él a mindennapokban.
A könyv címében szereplő társaság megalapítását a szükség
hozta, Elisabeth hirtelen ötletéből adódóan társaival létrehoztak egy baráti
kört, akik a legrosszabb időkben olvasással töltötték idejük egy részét.
Aprócska könyvtárt teremtettek, s kéthetente összeülve sokszor
korgó gyomorral az olvasottakról beszélgettek.
Megható nyomon követni azt a mély és tiszta szeretetet,
amellyel ezek a szigetlakók egymást átsegítik a nehézségeken. Ahogy figyelnek a
másikra, s képesek mindenüket odaadni, ha valakinek szüksége van rá, akkor is,
ha már semmijük nem maradt csak a becsületük.
Elisabeth életét is azok a döntések befolyásolják, melyeket
azért hoz, hogy segítsen, kiállva az elveiért. Nem hagyja magát, nem
hagyja, hogy bántsanak másokat, nem engedi meg, hogy eluralkodjon a környezetén
a rettenetesen erős vak gyűlölet, mely már nem ismer törvényt, nem ismer
határokat, mely elfeledte az emberséget, s nem lát semmi mást, csak a
pusztítást, s abban leli örömét, ha bemocskolhatja mások lelkét.
Rajkán 1953 óta, pontosan 65 éve létezik a mai értelemben
vett könyvtár. Már előtte is volt ilyen a felekezeti iskolákban, de ebben az
évben alapították meg azt a könyvtárat, mely aztán sok viszontagságon át apró
részében megmaradt.
Kardos Imre, Szölgyéni Jánosné, Csebák Borbála kezdték el
ezt a nemes feladatot könyvtárosként.
1962-ben 1410 db könyv volt, 230 ember rendelkezett
olvasójeggyel.
1969-re 4130 db kötet sorakozott a polcokon, 435-en jártak
kölcsönözni.
Emlékszem, milyen varázslatos érzés volt, amikor először
felmehettem a lépcsőn, és végig néztem azt a rengeteg könyvet, éreztem a papír
illatát, és elcsodálkoztam, mennyi tudás rejlik ezeken a lapokon.
65 év a múltunkból, a papírra vetett tudás őrzéséből.
A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság c. könyvet
megfilmesítették. Érdemes megnézni, mert a képi világa visszaadja a könyv
báját, csodáját.
Jó lenne olyan világban élni, ahol ilyen törődéssel,
megértéssel, tisztelettel, megbecsüléssel élnek egymás mellett az emberek, sem
engedik maguk közé a rosszindulatú, kárt okozó lakókat. Jó lenne ennyi
reménnyel eltöltve tekinteni a jövőbe, s tudni, hogy jobb lesz, mert létezik
még tiszta odaadás, szeretet.
Csodálatos olvasni, hogy a történet szereplőit nem tudta
megtörni a mindennapos fenyegetés, félelem, megaláztatás. Alázattal,
kedvességgel, örömmel, figyelmességgel közelednek egymáshoz. Az ember azt kívánja
olvasás közben, bárcsak mindenkinek lehetne ebben része, mert akkor egészen
biztosan nem élnének olyan emberek közöttünk, akik ridegségben, s igaz szeretet
nélkül kell, hogy létezzenek. Akkor többet nem kellene attól félni, hogy
bántanak, nem kellene attól tartani, hogy eltűnnek a könyvek, hogy bűn a tudás,
hogy irtani kell a művészetet.
Olvassátok el ezt a könyvet, hogy eltölthessen Benneteket is
ez a mély érzés, s hogy Ti is egy kicsit tagjai lehessetek ennek a társaságnak!
BOLDOG ÉVFORDULÓT NEKED, 65 ÉVES KÖNYVTÁRUNK!
M
Deák László: Rajka község története
https://www.libri.hu/konyv/annie_barrows.krumplihejpite-irodalmi-tarsasag.html
