Pénteken egy remek zenei élményben
volt részem.
Nem biztos, hogy le tudom írni,
milyen érzés volt ezen a koncerten jelen lenni.
Pozsonyban, tőlünk nem messze,
csupán negyed órára olyan minőségű zenei előadások zajlanak, amiről nem is tudunk.
Nem érdemes kihagyni. Könnyű oda jutni, és a jegyek sem drágák.
Haydn, R. Strauss, és Mendelssohn
darabok kerültek terítékre, melyeket studió hangzásban hallgathattunk meg.
Amikor egy zenekar hangol,
elárulja magát. Azon nyomban lelepleződik. A hangolásból meg lehet mondani,
milyen koncerten találtuk magunkat.
Az Izraelben napvilágot látott Pinchas
Steinberg a magyar Zeneakadémia szimfonikus zenekarát is vezényelte már, most
láthattam őt élőben.
Tenor szólót énekelt a Nagyváradon
született Szappanos Tibor.
Az ukrán származású Lena Belkina
énekelte az alt szólamot a szólisták között.
A magyar zeneszerző Eröd Iván fia,
a Bécsben született Eröd Adrian bariton hangja színezte még szebbé és
színesebbé az előadást.
A szlovák Peter Mikulás basszus
hangját a Miskolci Nemzeti Színházban hallhatták a Don Giovanni c. operában a
hazai zenekedvelők.
Ehhez a parádés szereposztáshoz
járult hozzá a több mint 70 tagból álló vegyeskar, és a szimfonikus zenekar. A
kórus nemrégen még a londoni Royal Albert Hall-ban lépett fel. Bejárták
Európát.
Sok gondolat cikázott a fejemben. Ennyi
különböző helyről érkező ember, akiknek egészen más az anyanyelve, más kultúrát
hordoznak magukban, mégis ennyire együtt tudnak dolgozni.
A kotta mindenhol kotta, és
szerencsére sokan tudják olvasni. Milyen jó, hogy ez a fajta olvasás nem csak a
hangjegyek lejátszását jelenti. Sok minden van e mögött.
A zenészek a világban példát
mutatnak. Mutatják, hogy van máshogy is. Lehet létezni együtt úgy, hogy egy jó
célt akarunk elérni. Megszólaljon egy zenemű, úgy, ahogy kell. Ehhez azonban
mindenkinek azt kell tennie, amiben a legjobb.
A karmester akkor jó, ha van
humora, ha érti a dolgát, s tudja, hogy nincs szuper előadás zenekar, kórus
nélkül. Hiába „telleget” a pulpituson, ha nem tisztelik, mert nem adja meg a
kellő megbecsülést, tiszteletet a zenekarának. A kettő csak együtt ér valamit.
Mindegy, ki honnan jön, mindegy,
hol tanult, és mindegy, hogy milyen a bőrszíne. A zenészek ezt jól tudják, és
irányt mutatnak a hallgatóknak. S az eredmény egy csoda, amely magával ragadja
azokat, akik ott vannak és részesei a hangok áradatának.
Kár keresztülhúzni a jó
elképzeléseket, megakadályozni a kultúra áramlását, mert ettől csak többek
lehetünk.
Percekig tapsoltunk, az emberek
arca kisimult, mosolyogtak, szemük csillogott.
Köszönöm a lehetőséget, hogy
megtapasztalhattam, mások is gondolkodnak hozzám hasonlóan.
M
Deák Viola Helena
